
Három balesetet is okozott a mezítláb menekülő részeg cserbenhagyó
Éles fordulatot vesz az időjárás hétfő délutántól, úgy tűnik, vége szakad a rendkívül korai „nyárnak”.
A HungaroMet előrejelzése szerint zivatarokra van kilátás előbb Magyarország északnyugati, majd északi területein.
Néhány térségben, leginkább Borsod-Abaúj-Zemplénben heves zivatarok is előfordulhatnak, amelyet lokálisan viharos, helyenként akár 90 kilométer per órát is meghaladó széllökések, intenzív csapadék, esetleg jégeső is kísérhet.

Fotó: HungaroMet
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém, Fejér, Komárom-Esztergom, Pest, Nógrád, Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyére elsőfokú, míg Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyére másodfokú figyelmeztetést adtak ki.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Három balesetet is okozott a mezítláb menekülő részeg cserbenhagyó

Biciklist gázoltak halálra Kecelnél, két autó ütközött

Tragédiában halt meg egy nő Szenteste hajnalán Hajdúszováton

Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson

Van, ahol van esély a fehér karácsonyra Magyarországon

Aknafedő alatt ért véget az ózdi tolvaj karrierje

Üldözés közben gázolt halálra egy biciklist egy drogos ámokfutó Győrnél

Holttestet talált Tokajnál egy kiránduló

Vascsővel rabolt ki egy 90 éves nőt Jászárokszálláson

Senki ne egye meg! Mérget találtak egy mirelit gyümölcsben

Frontális ütközés a 4-esen - autó csapódott traktorba Püspökladánynál

Cél, hogy elkerüljük az ilyen kamionos helyzeteket - videókkal