Fiatalok snowboardnak használtak egy motorháztetőt Egerben, egyikük meghalt

Halálos balesetet okozó autós ellen emeltek vádat Egerben - közölte a Heves Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Gubala Ádám Miklós jelezte: az Egri Járási Ügyészség vádirata szerint a 20 éves elkövető és barátai 2024 decemberében Hevesen autójuk hátuljához hozzákötötték egy másik autó bontott motorháztetejét azért, hogy a frissen hullott hóban a csúszós úton szórakozzanak.

A vádlott az este folyamán több kört ment a járművel úgy, hogy a szánkónak kinevezett fémlemezen mindig egy barátja ült, akit a többiek a járműben ülve videóztak. Végül a motorháztetőre ketten is felültek, majd biztatásukra a vezető lassan növelni kezdte az autó sebességét, ám a sűrűsödő hóesés miatt későn észlelte, hogy az út enyhén balra kanyarodik, ezért autója lecsúszott a havas útpadkára fának ütközött.


A vontatmányon utazók eközben leestek, egyikük ugyancsak egy fának csapódott, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett el, hogy a helyszínen elhunyt
.

A szóvivő tájékoztatása alapján a sofőrt az Egri Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja és beismerése esetén vele szemben másfél év felfüggesztett szabadságvesztés, valamint két év közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta az ügyben eljáró bíróságnak.

2025. június 12. 11:59
Szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Vizsgálódik a német ügyészség az állatvédelmi törvény lehetséges megsértése miatt egy bajorországi tóban a fürdőzőke...
Magyar középiskolás diákokkal végzett közös kísérleteket az űrhajós.
A büfések megélhetését veszélyezteti az óriási pusztítás.
56 éves? Ugyan már! Keleti Andrea akár tíz évet is letagadhatna. Bomba alak, dögös megjelenés, és most új szenvedély...
family
A „Holnap hajnalig” titkai, amit eddig senki sem tudott! Hogyan lett a magyar slágerből világot hódító himnusz? Japá...
family
Nem vágyik vissza a város zajába.
Az igazi szépség nem a tükörképben, hanem a magabiztosságban rejlik – vallják egyre többen, köztük olyan világsztáro...
family
Ismét botrány Azahriah körül! Drog, alkohol, öngyilkosság, ezekre buzdítja szövegeiben a népszerű énekes, főként kis...
family