
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Hétfő délelőtt halálos tragédia történt Hatvannál, ahol egy kisteherautó két, út mentén parkoló kamion pótkocsijába csapódott – írta az Agria Tv Bt hivatalos Facebook-oldalán.
A baleset a 32-es főút 3. és a 4. kilométere között történt, melynek következtében az érintett szakaszt teljes szélességében lezárták.
Az egyik utas a kisteherautóba szorult, őt a tűzoltók emelték ki a roncsból, a helyszínre mentőt is riasztottak.
A HEOL információi szerint a sofőr nem sérült meg a balesetben, azonban fiatal, gyöngyössolymosi utasa életét vesztette.
A lap emellett úgy tudja, hogy az áldozat a Gyöngyösi Kézilabda Klub kapusa, a 20 éves Pánczél Kevin, amit az egyesület elnöke, Nagy Attila is megerősített.
A tragédia körülményeit vizsgálják.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen