2025. december 06. szombat, Miklós
10°C Budapest

Fiatal fiú holttestét találták meg a Tiszában, százak búcsúznak Marcelltől

A 24 éves fiú biciklijét korábban a Körös partján találták meg, de még reménykedtek, hogy életben lehet.
Tenyek.hu
2024. augusztus 22., csütörtök 13:50
Vágólapra másolva!

Fiatal fiú holttestét találták meg halászok a Tiszában hétfőn a Körös torkolatától nem messze – számolt be az esetről szerdán a Szoljon.

Marcellt napokig keresték civilek és mentőcsapatok is, miután augusztus 10-én hajnalban biciklijével eltűnt otthonról. Az édesanyja a rendőrségi bejelentés után egy Facebook-bejegyzésben kérte a helyiek és a környékbeliek segítségét fia keresésében, így a hivatalos szervekhez önkéntesek is csatlakoztak. A fiút az Életjel Mentőcsoport is kereste, búvárokkal kutatták át az érintett szakaszt, ugyanis arra gondoltak, talán a folyóba vethette magát.

– írta a mentőcsoport a közösségi oldalán.

Fotó: Életjel Mentőcsoport

Hétfőn azonban frissítették a keresésről szóló bejegyzéseket, Marcellt ugyanis halászok holtan találták a Tiszában, a Körös torkolatától nem messze.

„Minden keresésben résztvevőnek hálásan köszönjük a segítséget! Családjának, barátainak őszinte részvétünket fejezzük ki. Találjon a lelke megnyugvásra, és legyen békés immár a pihenése!” – olvasható a bejegyzésben, ami alatt néhány nap alatt többszáz részvétnyilvánítás gyűlt össze.

A hozzászólások között egy felhasználó azt írta, a fiatal autizmus spektrum zavarral küzdött, és öngyilkossági hajlama is volt, így feltehetően önkezűleg vetett véget az életének.


Címlapfotó: Életjel Mentőcsoport

Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk