
Operatív törzs: vasárnap estétől extrém hideg várható
A rendőrök hétfőn, nem sokkal éjfél előtt ellenőriztek egy autót és annak utasait Szekszárdon, a Keselyűsi úton. A járműben utazóknál iratok nem voltak, így az intézkedés során mindannyian mások adatait diktáltak be, ami rövid időn belül kiderült. Az egyenruhások mindhárom utast előállították, velük szemben szabálysértési feljelentést tettek. A sofőrrel szemben viszont eljárás indult azért is, mert az autó tulajdonjogát igazolni nem tudta, továbbá a járműre érvényes kötelezőbiztosítás sem volt - számolt be róla a police.hu.
Az éjszaka folyamán a rendőrségen megjelent az egyik utas édesanyja is, egy 46 éves nő. Az ő adatainak ellenőrzése során megállapították, hogy ellene a Sárbogárdi- és Mohácsi Járásbíróság elfogatóparancsot adott ki. A Mohácsi Rendőrkapitányság pedig – az általa meg nem fizetett bírságok miatt – a körözését rendelte el. A nőt elszámoltatását követően börtönbe szállították.
A címlapfotó illusztráció.

Operatív törzs: vasárnap estétől extrém hideg várható

Két férfi miatt riasztották a TEK-et Győrben

Légpuskával fenyegette a rendőröket egy szabolcsi férfi

Rendőrök és tűzoltók rohantak meg egy miskolci panelházat - videóval

Meghalt egy idős férfi a Debreceni Campusnál - videóval

Mentőautó szenvedett balesetet Miskolcon – videóval

Üvegdarabokat találtak egy bolti szószban - Senki ne egye meg!

Viperával és vascsővel vertek egy férfit Kecskeméten, halálosan megfenyegették

Kiderült, hol lehet rámenni a Balaton jegére

Liftben erőszakoskodott egy idős nővel Miskolcon

Árokba borult egy autó Tótkomlósón, a tetején állt meg

Cserbenhagyás Kecskeméten, zebrán sodortak el egy biciklist - Fotók