
Meghalt Bugár Imre
Szalmonellával fertőződhetett az a liszt, amely felkerült a népszerű nemzetközi üzletlánc boltjainak polcaira – szúrta ki a SONLINE. Mint kiderült, a szennyezett termékre egy vállalati önellenőrzés során akadtak rá.
A diszkontlánc szlovéniai üzleteiben forgalmazták a fertőzésveszélyes Happy Harvest hajdinalisztet, amelyet a vásárlók az Aldi Magyarország polcain is megtalálhattak.
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság ezért a termék azonnali forgalomból való kivonását szorgalmazta, a fogyasztókat pedig fokozott óvatosságra inti, hiszen a liszt egészségügyi problémákat okozhat.
Fotó: Aldi hivatalos oldala
Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. ezt követően rögtön elindította a liszt forgalomból való kivonását, valamint arra kérte a fogyasztókat, hogy minél hamarabb vigyék vissza a terméket.
Fontos, hogy az említett élelmiszer már nincs a boltok polcain, ha pedig vásárolt belőle, a diszkontlánc üzleteiben visszaválthatja őket.
Termékinformáció:
A borítókép illusztráció: Shutterstock

Meghalt Bugár Imre

Nyilvánosságra hozták a szorosadi tragédia felvételeit, fotókon a roncs

György István: szinte valamennyi kormányablak nyitva lesz szombaton és vasárnap

Téboly a 7-es főúton, szarvasok cikáztak az autók között – Videó

Hárman menekültek egy lángoló házból Békésen

Súlyos baleset Csonkamindszentnél, mentőhelikopter landolt

Nevelt kislányait, de még a barátnőjüket is erőszakolta a dunántúli pedofil

Megvadult egy Tesla az M3-ason - videóval

Gyászol Veszprém vármegye, meghalt a kitüntetett építész

Szörnyű tragédia Szabolcsban, egy lakó nem tudott kimenekülni

Nem adott kölcsön, ezért megpróbálta felgyújtani barátja házát

Bosszúból végighúzta a kulcsot a szomszéd autóin