
Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi
A férfi felesége azonnal mentőt hívott, majd a tapasztalt mentésirányító instrukciói szerint megvizsgálta a beteget, aki ekkor már nem lélegzett. A bátor asszony rögtön megkezdte az újraélesztést a telefonon kapott információk alapján, amit a helyszínre érkező szakemberek folytattak.
Az életmentés az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően végül rövid időn belül sikerre vezetett és a férfit stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők – derült ki az Országos Mentőszolgálat Hivatalos Facebook-közleményéből.
A címlapfotó illusztráció: Országos Mentőszolgálat Hivatalos Facebook-oldala

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában

Videóra vette a motoros, ahogy elgázolják Budapesten

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád

Zalai testvérpár tragédiája: Döbbenetes felfedezést tettek az áldozatok házában

Testvérpár holttestére bukkantak otthonukban egy zalai településen

Megtartották az Egészséges Táplálkozás Hetét az Aktív Iskolákban

Autósok figyelem! - Itt vannak a 2026-os útdíjak