
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A legnagyobb nemzeti ünnephez, a Szent István-naphoz kapcsolódva húsznál is több rendezvényhelyszín változatos műsorkínálata nyújt kikapcsolódást. Meg lehet kóstolni a hagyományos magyar ételeket, és élvezni a kulturális és zenei programok sokszínűségét - közölték a szervezők kedden az MTI-vel. Mint írták, az idei ünnep alkalmat ad arra is, hogy felfedezzük Budapestet és annak történelmi örökségét.
A programkínálat gerincét 2023-ban is a hagyományos állami események adják: az augusztus 20-i ünnepnap programja zászlófelvonással és a Szent István-napi díszünnepséggel kezdődik, ezt légi parádé követi, majd az ünnepi szentmise és a Szent Jobb-körmenet, míg este a tűzijáték zárja a programot. A már hagyománynak számító, több évtizedes múltra visszatekintő esti program során 34 ezer pirotechnikai effekt világítja be az eget, ezeket 230 indítási pontról lövik a magasba a Margit híd és a Petőfi híd közötti Duna-szakaszon, valamint a Szabadság és az Erzsébet hídon. A háromnapos rendezvénysorozat keretében a látogatók megtekinthetik az eredetileg 1938-ban megépített, ikonikus Aranyvonatot, a Városok sétányán 348 magyar város zászlóinak, megyéinek, valamint a történelmi Magyarország 102 városának látványos installációját mutatják be, míg a magyar nemzet hőseivel a Hősök útja programsorozat keretein belül lehet ismerkedni.

A fotó illusztráció: Magyar Turisztikai Ügynökség Facebook-oldala
A Magyar Ízek Utcájában a Kárpát-medence gasztrokultúráját mutatják be, a Csárdafesztiválon az ország legkedveltebb csárdáinak kínálata várja a látogatókat. A zenei programkínálatban a Retro Tabán a pop- és rockzene kedvelőit várja, a fellépők között lesz Charlie,Demjén Rózsi és a Neoton Família. A komolyzene rajongói a Filozófusok kertjében a Panorama Classical helyszínen hallgathatják meg kedvenc dallamaikat, míg a Vigadó téri új programhelyszínen a Vigadó Pianónál a bárzene műfajának kedvelőit várják. Elektronikus és élőzene fog szólni a Road Movie Live és a Szabadrét Fesztivál keretében, mások mellett a Bagossy Brothers Company, a Tankcsapda vagy a Mystery Gang koncertjein.
A Szent István-napi programsorozatban harmadszor szereplő Divat & Design Fesztivál az idén új helyszínen, a Millenáris Parkban fogadja a magyar divat-, ékszer- és dizájnszakma iránt érdeklődőket. A gyerekprogramok központja idén is a Varázsliget, a Vajdahunyad várától a Kós Károly sétányig terjedő terület lesz. A Szent István-napi rendezvénysorozat részeként idén is ingyenesen látogatható a Mesterségek Ünnepe a budai Várban. Az ország legnagyobb népművészeti fesztiválját idén mintegy ezer hazai és külföldi kézműves közreműködésével rendezik meg. A rendezvényen számos színpadi produkcióval, táncos és zenés előadásokkal találkozhat a közönség.
Forrás: MTI

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen