
Halálos tragédia Nyíregyházán, már a mentők sem tudtak segíteni
Megrendülten értesültünk a Szentatya halálhíréről. Magyarország hálás lehet a Szentatyának, nemcsak a katolikusok, hanem minden magyar, hiszen háromszor is fölkereste a magyarságot. Nemzeti kegyhelyünkre, Csíksomlyóra jött el erdélyi látogatása során, majd Budapestre, az Eucharisztikus Kongresszusra, illetve később pedig egy apostoli látogatásra Magyarországra. Amikor értesült a halálhírről, akkor mind a Köztársasági Elnök Úr, mind a Miniszterelnök Úr kondoleáló levelet küldött a camerlengo-nak, Kevin Joseph Farrell bíborosnak, a protokolláris hagyományoknak megfelelően. A kormány döntést hoz arról, hogy a temetés napját nemzeti gyásznappá nyilvánítja. Ez megfelel a hagyományoknak és kifejezi a nemzet háláját a Szentatya iránt, és a nemzet gyászát
– jelentette be a pápa halálhíre kapcsán Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

A fotó forrása: MTI
A Szentatyát méltán nevezték a béke emberének, hiszen ha valaki mindent megtett a békéért, akkor az a pápa volt. Magyarország Kormányának az elkötelezettsége a béke iránt találkozott az ő béketörekvéseivel, mindenben támogatta azt, hogy végre béke legyen, és a fegyverek helyett a diplomácia vegye át az események irányítását
– hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes.
Semjén Zsolt arról is beszélt a kormany.hu-nak, milyen kiváló kapcsolatot ápolt a pápa a magyarsággal.
Ferenc pápát mély kapcsolat kötötte a magyarsághoz. Argentínában magyar apácák között dolgozott, ezért amikor találkozott egy magyarral, akkor mindig magyarul mondta, hogy „Isten éltesse!” Mindig nagy szeretettel volt a magyarság iránt, ami kifejezésre jutott az apostoli látogatása során is. Ő maga mondta: nagyon mélyen megérintette az a szeretet, ahogy a nemzet fogadta
– zárta emlékező szavait Semjén Zsolt.
Mindent köszönünk, Szentatya
- írta a hétfőn elhunyt Ferenc pápára emlékezve Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán. A kormányfő bejegyzésében a pápával közös fekete-fehér képet tettek közzé, amelyre azt írták: búcsúzunk.
Világszerte megrendüléssel fogadták hétfőn Ferenc pápa halálhírét, aki hétfő reggel hunyt el a Vatikán bejelentése szerint. A pápa húsvétvasárnap, április 20-án még megjelent a hívek előtt. A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetőjét 88 éves korában, hétfő reggel 7 óra 35 perckor érte a halál.
Forrás: kormany.hu

Halálos tragédia Nyíregyházán, már a mentők sem tudtak segíteni

Kiderült, ki halt meg a szombat éjszakai balesetben - Fotók

Halálos baleset történt a XV. kerületben, leszakadt az egyik sérült lába

Halálos tűz Komlón, egy idős férfi az áldozat

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon