
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
Megfenyegettek és kiraboltak egy 16 éves diákot Székesfehérváron, a Budai úti bevásárlóközpont mögötti füves területen június 8-án reggel – írta a police.hu.
Az áldozat édesapja értesítette a rendőröket, ezt követően kifosztott fiatal részletesen beszámolt az egyenruhásoknak a történtekről.
Az iskola felé tartott a fiú, mikor egy ismeretlen alak odalépett hozzá, hogy kávéra pénzt kérjen. A diák ki is segítette a férfit, akinek ez nem volt elég, még többet követelt, és megfenyegette jótevőjét.

Fotó: police.hu
A fiatal tartott az agresszív kéregetőtől, ezért adott neki 10 ezer forintot, amit az zsebre tett, és odébb állt.
A nyomozók egy 27 éves sárosdi férfit gyanúsítanak a rablással, akit csütörtökön kora reggel el is fogtak. Kihallgatták, őrizetebe vették, valamint kezdeményezték letartóztatását.

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi