
Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson
Hétfő délután 17 óra után lövöldözés történt a szerbiai Čačak településen található Lapijaf kávézóban, amelyben többször megsebesítettek egy férfit. A sérült férfi a 27 éves Šele becenéven elhíresült M.Š. A támadó kapucnival és maszkkal biztosította, hogy senki ne ismerje fel. A felvétel alapján biztosra vehető, hogy a támadó ismerte az áldozatot, hiszen kétszer is ráijesztett, mielőtt lőtt volna. Az első lövés után az áldozat elesett, de sikerült felállnia és elmenekülnie, de a támadó nem adta fel, és másodjára is rálőtt - írta meg a balk.hu.
A szerbiai eset egyik szemtanúja szerint félelmetes élmény volt látni, ahogyan fényes nappal a fegyveres férfi elkezdett lövöldözni ráadásul egy olyan helyen, ami kisgyerekes családok által is gyakran látogatott.
A Tények.hu korábban beszámolt egy hasonló esetről, akkor egy, a nyílt utcán támadója elől menekülő férfi két kisgyereket rántott maga elé, velük védve saját testi épségét.

Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson

Van, ahol van esély a fehér karácsonyra Magyarországon

Aknafedő alatt ért véget az ózdi tolvaj karrierje

Üldözés közben gázolt halálra egy biciklist egy drogos ámokfutó Győrnél

Holttestet talált Tokajnál egy kiránduló

Vascsővel rabolt ki egy 90 éves nőt Jászárokszálláson

Senki ne egye meg! Mérget találtak egy mirelit gyümölcsben

Frontális ütközés a 4-esen - autó csapódott traktorba Püspökladánynál

Cél, hogy elkerüljük az ilyen kamionos helyzeteket - videókkal

Bozótvágó késsel sebesítette meg exét egy férfi Várpalotán

Halálos áldozatot követelt a gyilkos gáz Nyíregyházán

Rohanásból lett gázolás Tökölön, sokáig küzdöttek a gyalogos életéért