
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A bűnténykor 16 éves kiskorú fiú története megrázó, családja pedig csak most, 17 évvel a tragédia után búcsúzhat el tisztességesen gyermeküktől. A nyomozás eddigi információi szerint a fiút évekkel ezelőtt áramütés érte, ami olyan súlyos volt, hogy bele is halt, de az éppen ott lévő barátai megijedtek attól, hogy őket gyanúsítják majd a fiú haláláért, ezért inkább elásták a holttestet, és mostanáig mindhárman titokban tartották, mi is történt valójában – írta meg a Kárpátalja.hu.
A halott fiú egyik barátja árulta el sok-sok év önmarcangolás után, már nem bírt elszámolni lelkiismeretével, ezért részletesen beszámolt arról, mi is történt azon a bizonyos napon. Elmondásai szerint miután barátjukat az áramütés után levetkőztették, ruháit elégették, majd a holttestet a helyi hulladéklerakónál ásták el.

Fotó: goloskarpat.info

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen