Felvette a kamera, ahogy előveszi a pengét a késelő nő Budapesten

Vádat emelt és végrehajtandó börtönbüntetést indítványoz a Fővárosi Főügyészség azzal a 35 éves nővel szemben, aki életveszélyesen megsebezte volt élettársát az utcán.

A nő együtt élt egy férfival, azonban továbbra is tartotta a kapcsolatot korábbi élettársával, akivel 2024. február 15-én is találkoztak. Ekkor megkérte volt párját, hogy vigyen számára vényköteles nyugtatót, amelyre átadott 10 ezer forintot. Mivel exének nem volt mobiltelefonja, a nő átadta neki a sajátját, azzal, hogy azt a gyógyszerrel együtt még a délután vigye vissza – közölte az ügyészség.

Kifejtve, hogy miután elváltak, a nő nyugtatót, kábítószert, valamint alkoholt is fogyasztott az otthonában. Amikor az élettársa hazaérkezett, bevallotta neki, hogy odaadta a mobiltelefonját korábbi párjának, akit gyógyszerért küldött.

Az élettárs telefonjáról felhívták a férfit, akivel a nő összeveszett, mivel a telefon visszaadásáért 20 ezer forintot kért, végül azonban beleegyezett, hogy még aznap visszaadja a készüléket. Megbeszélték, hogy találkoznak az utcán.

Az élettárs azt javasolta a nőnek, hogy maradjon a lakásban, amíg átveszi a telefont. A nő azonban mindenképpen vele akart tartani, ráadásul a férfi tudta nélkül magához vett egy konyhakést, és azt a kabátja belső zsebébe rejtette.

Miközben lementek az utcára, a nő megmutatta párjának a kést, azt állítva, hogy azzal csak meg akarja ijeszteni volt élettársát. A pár az utcán várakozott, amikor a volt élettárs megérkezett, és a férfi elindult felé. Ekkor a nő hirtelen megelőzte, majd előkapta a kést és megvágta a volt párja combját. A vágás életveszélyes sérülést okozott. A nő élettársa ezt látva azonnal a sebesült segítségére sietett, a nő pedig felhívta a 112 segélyvonalat, amelyen át iránymutatást adtak a férfinak, hogyan folytassa az elsősegélyt.

A Fővárosi Főügyészség a nőt életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolta meg. A főügyészség végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta. A büntetés végrehajtásának felfüggesztésére a büntetlen előéletű vádlottnál csak akkor lát lehetőséget, ha bűnösségét teljeskörűen beismeri.

2025. április 04. 11:36
Szexuális visszaélés és szeméremsértés miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy pécsi középiskolai testnevelőt...
Kétségbeesett lépésre szánta el magát a nyugdíjas.
A miniszterelnök szerint Európának nem Washingtonban kellene „kilincselnie”, hanem Moszkvával kellene biztonsági meg...
Galgahévíz közelében mintegy 2400 méter mélyen új kőolajlelőhelyet talált a MOL és az O&GD. A Galgahévíz-4 elnevezés...
Heves vita előzte meg a gyilkosságot.
Kommunikációért járó Nívódíjat vehetett át az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat ünnepségén a TV2 Hírigazgatósága. Id...
Egy hét alatt több mint 5000 első lakásvásárló igényelt kedvezményes hitelt az Otthon Start program keretében. Ezt m...
Meggyilkolták Charlie Kirk-öt, Donald Trump közeli szövetségesét, miközben egy egyetemi rendezvényen tartott beszéde...