
Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír
Ismét ellopták a terápiás nyuszikat a gyöngyösi Menthal Studio Gyermekfejlesztő Központjából - adták hírül az intézmény munkatársai kedden a közösségi oldalukon.
Felháborító, hogy december óta 5 alkalommal jöttek be az udvarunkra. Elvitték a nyuszikat, akiket a gyerekeink minden nap simogatnak, szeretgetnek, várják őket
- írták közleményükben, majd frissítették bejegyzésüket, melyből durva információ derült ki.
Felfedték a feltételezett elkövető személyét és azt is megosztották a nyilvánossággal, hogy hétfő este már eladása is kínálta valakinek a barna nyuszit.
Az utóbbi hónapokban rengeteg intézkedést tettek, hogy ezt megelőzzék, azonban utoljára csak a januári incidenst posztolták.
Már egyszer sikerült, remélem még egyszer fog. Lucifer nyuszit újra ellopták a Menthal Studio Gyermekfejlesztő Központból. Megnézték, hogy hogy hol a kamera, és úgy másztak be a kerítésen, hogy ne látszódjanak – de odajöttek a kamera felé, hogy megnézzék, hol vannak, így látszódik. Kérlek, ha látjátok valahol újra, várjuk vissza!
– állt a központ év eleji segítségkérésében.
Akkor végül jól végződött a dolog, Lucifer megkerült, miután a városban látták.
Címlapfotó: Menthal Studio Gyermekfejlesztő Központ hivatalos Facebook-oldala

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád

Zalai testvérpár tragédiája: Döbbenetes felfedezést tettek az áldozatok házában

Testvérpár holttestére bukkantak otthonukban egy zalai településen

Megtartották az Egészséges Táplálkozás Hetét az Aktív Iskolákban

Autósok figyelem! - Itt vannak a 2026-os útdíjak

Rettegés Ferencvárosban: Drogosok dúlják fel a lakók mindennapjait

Futótűzként terjed egy veszélyes vírus Békésben

Jól halad a lakossági egyeztetés a Fertő tavi fejlesztés jövőjéről

Elmetszette lánya zaklatójának nyakát a kerepesi HÉV-megállóban

Hihetetlen, igazi tigrisre bukkantak a magyar rendőrök egy házban

Betonozni hívta a rendőröket