
Fülöp Attila: 101 új mentőautóval bővül az Országos Mentőszolgálat flottája 2026 elejéig
A férfi 21 évvel fiatalabb feleségével élt együtt egy szabolcsi településen, Ököritófülpösön, ám 2021 nyarán a férj túlzott féltékenysége miatt megromlott a házasságuk – derült ki a Miskolci Ítélőtábla keddi közleményéből.
Így gyakran veszekedtek, 2022. január 1-jére virradó éjszaka is szóváltásba keveredtek. A férfi ekkor nekiesett a felesége nyakának, majd olyan erővel szorította, hogy a nő a helyszínen meghalt.
Ezt követően bűntudata lett, így öngyilkosságot kísérelt meg. Felvágta az ereit, majd hipót ivott.
A kísérlet azonban nem sikerült, majd reggel 7 óra körül telefonon értesítette a segélyhívót, hogy megölte a feleségét.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A rendőrök ekkor letartóztatták és gyilkosság, illetve öngyilkossági kísérlet vádjával őrizetbe vették.
A Nyíregyházi Törvényszék 2023 februárjában a férfit emberölés bűntette miatt 10 év börtönbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.
Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.
A Debreceni Ítélőtábla a napokban azonban helyben hagyta az elsőfokú ítéletet.
Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot.

Fülöp Attila: 101 új mentőautóval bővül az Országos Mentőszolgálat flottája 2026 elejéig

Tragédia Cegléden: Nem baleset miatt rohantak a mentők

Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt

Lezuhant egy ember karácsonykor, mentő és tűzoltó vonult ki a budai alsó rakparthoz

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén

Karácsonyi tragédia Szentlőrincen: süteménnyel a kezében halt meg egy férfi

Döbbenetes videó: Egy óriás andalgott Jobbágyi utcáin

Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen

Szörnyű tragédia történt szenteste Algyőn, kék fény villant fel karácsonyi világítás helyett

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK