
Felszántották a bátaszéki sportpályát, óriási a kár - Fotók
Az egyik elkövető már „meggyónhatta” bűneit a rendőrségen.
Tenyek.hu 2022. június 21., kedd 13:51
A Bátaszéki Labdarúgó Szakosztály vezetője bejelentést tett június 11-én, hogy az éjszaka folyamán ismeretlenek két kocsival megrongálták a városi sportpálya foci- és futópályáját, amivel közel 500 ezer forintos kárt okoztak - írta a police.hu.
A bejelentést követően a nyomozók széleskörű adatgyűjtésbe kezdtek, melynek során a kihelyezett térfigyelőkamera felvételeit is visszanézték. Az összegyűjtött információk alapján még a bejelentés napján kopogtattak az egyik driftelő lakcímén.
A 21 éves bátaszéki férfit előállították a Szekszárdi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A bűncselekmény elkövetését beismerte, de elmondta, hogy a salakos pályán nem ő autózott, hanem valaki más, akiről nem tud semmit. Az ügyben a Szekszárdi Rendőrkapitányság tovább folytatja a vizsgálatot.
+Ez is érdekelheti

Emberi maradványokat találtak Szabadiban, kiderült, ki az áldozat

Forgalomkorlátozások lesznek Budapesten az amerikai alelnök látogatása idején

Morcosan indult a húsvéthétfő, délutánra változás jöhet

Húsvéti dallal rukkoltak elő a rendőrök - Videó

Mentőhelikopter landolt Jászberénynél, durva baleset történt - Videó

Kreatív locsolkodós videóval jelentkeztek a mentők - Videó

Fordulat érkezik húsvéthétfőn az időjárásban, megtorpan a tavasz

„Iszonyatos csalódás": Zákány Péter tábornok Pálinkás Szilveszterről - videóval

Rendkívüli figyelmeztetést adott ki a Budapest Airport, minden utast érinthet

Húsvéti tojás pottyant az égből Miskolcra? Döbbenetes videó készült az éj leple alatt

Horror az Alföldön: Mentőhelikopter és több mentőautó lepett el egy hajdúsági kerékpárutat

Riadó a Balatonnál: Több száz ember menekítése indult meg









