
Felsültek a somogyi gazfickók, tekintélyes bűnlajstromot halmoztak fel - Fotók
A sofőr ittasan próbált elmenekülni a rendőrök elől, de már az első kanyarban balesetet szenvedett.
Tenyek.hu 2023. március 01., szerda 14:14
A nagyatádi körzeti megbízottak hétfő délután Somogyszobon akartak ellenőrizni egy autóst. A sofőr azonban a rendőri jelzés ellenére nem állt meg, helyette menekülőre fogta. A sofőr viszont már az első kanyarban elvesztette uralmát a jármű felett, és egy betonkorlátnak ütközött - írta a police.hu.
A 27 éves férfi nem engedte a szondáztatást, később viszont az orvosi vizsgálat kiderítette, ittas volt a vezetés során. Továbbá az egyenruhásoknak átadott okmányok egyáltalán nem is hasonlítottak rá. A járőrök megállapították, hogy a sofőr és 35 éves utasa pár órával azelőtt Csurgóról lophatták el az autót. A tulajdonos nem csak az indítókulcsot hagyta kocsiban, de a pénztárcáját is. Az ő okmányait adta át az autót vezető 27 éves férfi, mellyel csak növelte a bűnlajstromot. A járműben egy motorfűrész is volt, ezt a fiatalabb férfi a munkahelyéről lopta el korábban.
A rendőrök a két feltételezett elkövetőt elfogták és előállították a Nagyatádi Rendőrkapitányságra. A zákányfalui sofőrrel szemben lopás, sikkasztás és hamis vád bűntett, valamint járművezetés ittas állapotban vétség miatt indult büntetőeljárás, kadarkúti utasával szemben lopás bűntette miatt. A nyomozók mindkettejüket gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat.
+Ez is érdekelheti

Tűzoltók és színészek fogtak össze – videó

Ketten meghaltak, tömegbaleset történt a Váci úton

Döbbenetes dolog zajlik le Magyarország fölött, érdemes lesz az eget figyelni

Brutális gyilkosság Császártöltésen, kiderült, ki az elkövető

„A f*sz kivan” – Vérlázító, ami egy nógrádi faluban történik, most már elszakadt a cérna

Sok múlhat az időjáráson vasárnap – mutatjuk, mi vár ránk a választás napján

Bizarr baleset, majd élet-halál harc Raposkán – drámai fotók készültek a helyszínen

A TV2 nagyszabású választási műsorral jelentkezik vasárnap

Összedőlt a Mecsek ikonikus kilátója, videón, ahogy a földdel válik egyenlővé

Rendkívüli közleményt adott ki a ferihegyi repülőtér, ezt minden utazónak jó tudni

Halálos iramban: Dunaújvárosi hajsza – elképesztő autós üldözést vettek videóra

Holle anyó újra akcióban: Fotókon a Borsod vármegyei havazás





