
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A Mikulás a krampuszaival éppen a Fejér megyei gyerekekhez tartott kedden, amikor baleset érte a lovasfogatát Kajászón - számolt be róla a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.
Az egyik ló, Donna lelépett az útról, lába pedig a felázott árokparton annyira megsüllyedt, hogy az 1 méter mély vízelvezetőbe csúszott.
A balesetet látva mindenki a Mikulás segítségére sietett, és a bajba került ló mielőbbi mentése érdekében a tűzoltókat is értesítették. Az önkénteseknek végül a váli önkormányzati tűzoltók kiérkezése előtt sikerült a fogatból kikötniük és az árokból kivezetniük Donnát, akinek az ijedségen kívül nem esett baja, és párjával, Durcással az egyik helyi istállóban pihentek meg.
A Mikulás rögtön folytatta útját a krampuszaival együtt, miután meggyőződött lovai épségéről.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen