Félmilliárdos tippet adott egy budapesti rendőr, bilincset kapott

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség őrizetbe vette és felbújtóként elkövetett különösen nagy értékre elkövetett rablás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki azt a rendőrt, aki tippadóként vett részt egy bűncselekmény elkövetésében; a rablásban kínai állampolgárokat kényszerítettek több mint 500 millió forint átadására - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szombaton az MTI-vel.

Azt írták, a megalapozott gyanú szerint a rendőr 2014 nyarán szolgálatával összefüggésben tudomást szerzett arról, hogy nagykereskedelmi tevékenységet végző kínai állampolgárok jelentős összegű, akár több százezer eurót elérő készpénzt tartanak budapesti otthonukban, illetve meghatározott rendszerességgel a pénzt sporttáskákba csomagolva egy szlovákiai bankba szállítják.

A rendőr rávette egy ismerősét, hozza őt össze bűnözőkkel azért, hogy segítségükkel a kínai sértettek pénzét erőszakkal megszerezzék. A tippadásért a rendőr a bűncselekmény elkövetéséből származó vagyonból 30 százalékos részesedést kért - írták.

Végül 2014. szeptember 29-én kora reggel hat férfi fegyverrel megtámadta a kínai állampolgárokat és a náluk lévő - részben euróban és dollárban rendelkezésre álló - több mint 580 millió forint átadására kényszerítették őket.

A rendőr a megállapodás ellenére kisebb összegben részesült az erőszakkal megszerzett pénzből, de még a rablás napján 60 millió forint értékű valutát vett át a bűncselekmény elkövetőitől.


A minősített rablás bűntettét tettesként elkövető vádlottakat a héten jogerősen elítélték, egyikük a másodfokú bírósági eljárásban 2024. január 15-én megnevezte a férfit a bűncselekmény felbújtójaként.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentésére indult ügyben a nyomozó ügyészség az NVSZ és a Terrorelhárítási Központ közreműködésével pénteken elfogta, majd gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrt és indítványozta letartóztatását. A kényszerintézkedés elrendeléséről a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa szombaton dönt.

A rendőr elöljárója intézkedett a gyanúsított szolgálati jogviszonyának azonnali megszüntetésére - áll a közleményben.

MTI/A fotó illusztráció (police.hu)

2024. január 27. 13:18
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
A klímaváltozás miatt annyira visszahúzódott az észak-olaszországi Lombardiában fekvő egyik legnagyobb gleccser, a V...
Semmit nem tett Karácsony Gergely a budapesti lakhatási válság enyhítéséért – fogalmazott Szentkirályi Alexandra, ak...
Magyar Péter közölte, hogy nem Orbán Viktor akar békét, hanem Ursula. Nem szabad kánikulában annyit a napon lenni – ...
Újabb adással jelentkezett a Harcosok órája, amelyben Kovács Zoltán és Menczer Tamás voltak a műsorvezető Német Balá...
Szerda este Zamárdi újra a Balaton fővárosává válik, hiszen elindult a Strand Fesztivál, ahol világsztárok, hazai ke...
family
"Kinyírom Renner Erikát!" - ezt hörögte a kaputelefonba az elmegyógyintézetből nemrég kiengedett zaklató. Az őrült f...
family
Idén is Európa legnagyobb tűzijátékát, öt kilométeren át csodálhatjuk meg a Duna két oldaláról. Ötszáz kilövési pont...
family
Lovakat, hattyúkat, a Szent Koronát, de Batmant és a Batmobilt is láthatják az ünneplők az idei Debreceni virágkarne...
Elindult az Otthon Start Programiroda, ami azon dolgozik, hogy idén ősszel több, mint tízezer lakásfejlesztés kezdőd...