
Percek alatt pokollá válhat a főzés: figyelmeztetést adott ki a katasztrófavédelem
Feláldozta az életét barátnőjéért egy fiatal férfi a balatonlellei Napfény strandon. A borzalmas eset még július 27-én este hét óra körül történt, ám egy szemtanú csak azután kereste meg a Somogy Vármegyei Hírportál szerkesztőségét, hogy több mint egy hétig nem látott semmilyen beszámolót a történtekről – részletezte a lap hétfőn.
A 26 éves hegyszentmártoni férfi a párja segítségére sietett, és őt még ki is tudta menteni a Balatonból, ő maga azonban elmerült a tóban, és nagy mennyiségű víz került a tüdejébe.

A fotó illusztráció: MTI/Varga György
A fürdőzők vitték ki a partra végül a hős fiatalt, akiért ezután nagyjából 45 percig küzdöttek, de így is életét vesztette.
A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság megerősítette a tragédia tényét, és közölte, hogy a Balatoni Vízirendészeti Rendőr-főkapitányság közigazgatási eljárást indított.

Percek alatt pokollá válhat a főzés: figyelmeztetést adott ki a katasztrófavédelem

Hihetetlen trükk: krumpliba rejtve csempésztek mobilokat a budapesti börtönbe

Közel félmilliót lopott kórházi szobatársától Bács-Kiskunban

Nemzetközi hajtóvadászat után csaptak le a körözött magyar férfira Ukrajnában - videóval

Használat közben kapott lángra az ipari porszívó egy békéscsabai autómosóban

Egy többemeletes házból zuhant a mélybe egy ember Szentlőrincen

Két baleset is történt az M6-oson Paksnál, teljes útzár van Budapest felé

Lopott puskával fenyegette a rendőröket egy férfi Szabolcsban

Hegedűs Zsolt: nincs közvetlen járványügyi fenyegetés a hantavírus miatt Magyarországon

Brutális bosszú: rágyújtotta a házat volt élettársára Borsodban

Alvás közben csaptak fel a lángok: több konyhai tűz is volt a hétvégén

Káosz az M1-esen: két súlyos baleset bénította meg a forgalmat Biatorbágynál