Felkavaró képek: Mindenki elaludt az Óhídnál ripityára tört kocsiban

A kocsiban ülő fiatalok drogot fogyasztottak.

Brutális baleset történt kedden hajnalban Óhíd közelében, amikor egy autó fékezés nélkül az előtte haladó menetrendszerinti buszba csapódott. Az esetet a buszsofőr jelentette a rendőrségnek – írja a police.hu.

A kocsiból mindenki kiszállt, de egy lány könnyebben meg is sérült.

A fiatalok a rendőrök kérdéseire nem tudtak egybehangzó válaszokat adni, zavartan viselkedtek, bódult állapotban voltak. Elismerték, hogy mindannyian kábítószert fogyasztottak, ezt a helyszínen elvégzett drogteszt is igazolta.

Az egyenruhások az autó átvizsgálása során droggyanús, zöld növényi törmeléket, port és tablettákat is találtak. Az is kiderült, hogy a 28 éves sárvári sofőrt eltiltották a járművezetéstől, ennek ellenére ült volán mögé.

A fiatalok Pécsre akartak kocsikázni, hogy kikapcsolódjanak. Elmondásuk szerint hazafelé, valahol a Balaton-parton fogyasztottak a náluk lévő drogokból.


Később elaludtak az autóban, feltehetőleg ez történt a sofőrrel is a baleset előtt. Nem rajtuk múlott, hogy a furikázás nem tragédiával végződött – áll a közleményben.

A rendőrök mind a négyükkel szemben eljárást indítottak, a vétkes autó sofőrjét pedig őrizetbe vették.

Továbbá felhívták a figyelmet, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és mások életét is veszélyezteti. A közlekedési szabályok betartásával, kellő odafigyeléssel, türelemmel és egymás iránti felelősséggel megelőzhetők a tragédiák.

Az alkohol és a bódítószer negatív hatással van a közlekedés biztonságára és a járművezetés minőségére. A szeszesital-fogyasztás hatására növekszik az észlelési idő, tompulnak a reflexek. További jelentős kockázat, hogy az ittas sofőrök általában a megengedett sebességet is túllépik - írják.

2024. augusztus 07. 13:40
Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari főnököt volt helyettese, Pintér Ferenc ezredes leplezte le: nepotizmussal, ...
Kocsis Máté szerint Magyar Péter hisztérikus kríziskommunikációba kezdett, miután Tarr Zoltán lebuktatta a Tisza Pár...
Magyarország a teljes behódolás politikáját folytatná az Európai Unióban, ha a Tisza Párt kormányzati pozícióba kerü...
Lovaskocsival mehetnek városnézésre, fürdőzhetnek és még freestyle-bemutatót is láthattak a résztvevők az idei Lengy...
Megvesztegethető embernek nevezte Ruszin-Szendi Romuluszt a volt barátja és helyettese - erről a Ripost számolt be. ...
Gúnyt űzött Charlie Kirk meggyilkolásából Márki-Zay Péter. Egy videóban viccelődött a jobboldali, amerikai influensz...
Csendes, sokat videojátékozik és feltehetőleg szélsőbaloldali nézeteket vall - ez derült ki eddig Charlie Kirk jobbo...