
Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 69 éves férfi ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt, aki rátámadt a szomszédjára - közölte közleményében az ügyészség hétfőn.
A 69 éves férfi azért támadt szomszédjára, mert az feljelentette, hogy túl sok macskája van. A miskolci férfi nagyon megharagudott rá és 2020. augusztusában este a vásárlásból hazatérő szomszédját azonnal felelősségre vonta. Heves vita kezdődött közöttük, és a miskolci férfi egyre idegesebben, trágár szavakkal szidalmazta szomszédját, mire a férfi nem akarván tovább vitatkozni, elindult haza.
Ekkor azonban a sértődött férfi egy földről felvett nagy kőtörmelék darabbal rátámadt, meg akarta ütni. Ezt látta egy járókelő, aki rákiáltott a szomszédra, hogy vigyázzon, így hátra fordulva megfogta a vádlott kezét és elvette tőle a követ.
A férfi nem nyugodott, több mint egy méteres fakarót vett fel, és újból hátulról akarta megütni a szomszédot, aki kitért az ütések elől, majd ráfogott a karóra, dulakodni kezdtek és a támadó földre esett.
A szomszéd végül is elvette tőle a karót, ekkor viszont a férfi azzal fenyegetőzött, hogy megöli. A verekedés során a férfi a bal kéz ujjpercének törésével 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett el, amelyet a szomszéd az ellene irányuló támadás elhárítása közben okozott - részletezte az ügyet a vádhatóság.

Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár

Elgázoltak egy 70 éves nőt Pécsett

Meddig tart még a drogos sofőrök ámokfutása? Sorra történnek a tragédiák

Kaparós sorsjegyeket rabolt, milliókban reménykedett

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában

Videóra vette a motoros, ahogy elgázolják Budapesten

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád