
Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán
Látszólag teljesen nyugodtan állt a bíróságon a minap az a férfi, aki félholtra verte 3 hónapos csecsemőjét Esztergomban.
Egy társasházban történt a brutális bántalmazás két évvel ezelőtt. Kiderült, hogy az agresszív apát a néhány hetes kicsi sírása dühítette fel. Többször előfordult, hogy neki kellett vigyáznia a babára, ekkor bántalmazta, mégpedig úgy, a fejét nekiverte egy-egy tárgynak. A kicsi annyira megsérült, hogy zúzódások lettek a fején, végül görcsrohamot kapott és elájult.
Ezután az egyik szomszédhoz rohant a férfi az eszméletlen gyerekkel a kezében. Arra kérte, hogy hívjanak segítséget.
Zente életét végül sikerült megmenteni, de válságos állapotban vitték kórházba.
A férfit életveszélyt okozó testi sértéssel vádolják, az ügyben most tartottak előkészítő ülést.
A férfi nem ismerte el, hogy bűnös, többet azonban nem akart mondani.
Az ügyet ezért tárgyalással folytatják, a bántalmazó apa évekre börtönbe kerülhet.

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi

ByeAlex cáfolta a drogügye fejleményeit

Droghálózatot vezetett a salgótarjáni nyugdíjas

Folytatódik a gyermekekről pornográf felvételeket terjesztő gimnazista ügye

Kettős vészhelyzet a Liszt Ferenc Repülőtéren: mentőautók lepték el a légi kikötőt

Újabb fejlemény a szolnoki gyilkosságról: beismerő vallomást tett az elkövető - Videón a letartóztatás

Letartóztatták K. Györgyöt, beismerte a gyilkosságot