
Fordulat jön szenteste: Amit most mutat az előrejelzés, arra kevesen számítanak
Vérlázító átverés áldozata lett az a budapesti férfi, aki történetével a Tények.hu-t kereste meg. Mint elmondta, június folyamán több alkalommal jegyeket akart venni a hamarosan kezdődő párizsi olimpiai játékokra egy internetes felületen keresztül.
A paris24tickets.com oldalon több százezer forintos tételekben vásárolt, és a végösszeg közel 1,3 millió forintra rúgott.
A vásárlásokról két angol nyelvű e-mailt kaptam, melyekben az egyik vásárlásról számla szerepelt. A honlapon a jegyek későbbi kiküldését ígérték, és egy jelszóval védett, nevem alatt lévő fiókban tekinthettem meg az információt azokról
– fogalmazott a neve elhallgatását kérő áldozat.

A fotón az egyik jegy visszaigazolása
A férfi szerint a felület nagyon is valódinak tűnt, precíz munkát végeztek a szélhámosok, hiszen semmi gyanúsra nem figyelt fel. A csalók minden részletre adtak, ugyanis amikor a vásárló valemelyik lépésnél elakadt, egy angliai telefonszámról felhívta egy nő, és segítséget ajánlott.
Mikor aztán megpróbálta ellenőrizni a belépőit a férfi, csak egy üzenet jelent meg, mi szerint a böngésző blokkolta az oldalt, ugyanis az megpróbálhatja „veszélyes tevékenységre rávenni” a felhasználót, például jelszavak és bankkártyaadatok felfedésére.
A figyelmeztetést figyelmen kívül hagyva megpróbáltam az oldalra lépni, de az már nem létezett
– részletezte a férfi, aki így pénz és jegyek nélkül maradt. A felháborító lehúzást természetesen nem hagyta annyiban, és feljelentést tett a rendőrségen.
A paris24tickets.com honlapját egyébként többen is csaló oldalnak minősítették az interneten, így minden bizonnyal egy komoly, nemzetközi átverésnek esett áldozatául honfitársunk is.

Fordulat jön szenteste: Amit most mutat az előrejelzés, arra kevesen számítanak

Na, szia, mentő! – Dal született a négyéves hős kisfiú történetéből – videóval

Holtan találtak egy ismert fotóriportert a Városligetben, a Néprajzi Múzeum épületénél történt a tragédia

Egy ember meghalt a Törökszentmiklósnál szombat este történt balesetben

Horror a Nagymező utcában: Elözönlötték a rendőrök éjjel a környéket – Videó

„Na szia, mentő” – Az egész ország ezt a pillanatot várta

Gázpalackok szabadultak el az M3-ason, 130-cal kellett kikerülni őket

Nem tudta, kit enged be az autójába egy idős férfi Gyulán

Mentőkutyák és önkéntesek futottak versenyt az idővel Miskolcnál

Ártatlan kölyökkutya lett egy vadász áldozata a Balatonnál

Meg sem állt Ázsiáig, mégis bilincsben hozták haza a szexuális ragadozót - videóval

Késsel tett pontot a veszekedés végére egy szabolcsi férfi, mellkason szúrta vitapartnerét