
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A tragédia még 2008. augusztus 10-én történt az esti órákban Budapesten, a Kútvölgyi úti kórházépület melletti erdős területen. Egy férfi szóváltásba keveredett hajléktalan társával, majd égésgyorsító anyaggal leöntötte és meggyújtotta – derült ki a Fővárosi Ítélőtábla csütörtöki közleményéből.
Az áldozat pillanatokon belül lángra kapott, majd közel 20 percen keresztül égett. Teste 92 százalékát érintő III-IV. fokú égési sérüléseket szenvedett, a légúti égés eredményeképpen kialakult égési sokk következtében pedig 2008. augusztus 12-én az intenzív kórházi kezelés ellenére is életét veszítette.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a férfi és védője fellebbezett novemberben, ám az ítészek a napokban kisebb változtatásokkal helybenhagyták a döntést, mellyel az eljárás jogerősen befejeződött.
A férfit végül csütörtökön életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték, soha nem bocsátható feltételes szabadságra.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen