
Megvadult egy Tesla az M3-ason - videóval
A Baranya megyében élő férfit tavaly áprilisban szinte villámcsapásként érte a hír, hogy szerelme már nem szereti őt viszont, ezért szakít vele. Este még vitatkoztak, majd a nő másnap reggel elment, a férfi azonban nem bírta elviselni a szakítást és úgy döntött, megöli a nőt. Be is szerezte az ehhez szükséges gázolajat, majd a kannát magával vitte a nő házához, aki az ajtóban várta. Az összetört szívű szerelmes rálocsolta a gázolajat a nőre, majd öngyújtóval meggyújtotta a ruháját.
A nő berohant a fürdőszobába, ahol sikerült eloltania testén a lángokat, majd kérte a férfit, hogy azonnal értesítse egyik barátnőjét. Kérésének eleget téve nem sokkal később a barátnő vitte kórházba a testszerte, teljes testfelszín kb. 35 százalékát érintő másod- és hamardfokú égési sérüléseket szenvedett nőt.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A nő sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a megfelelő és gyors orvosi ellátás nélkül a halálát is okozhatták volna.
A Baranya Megyei Főügyészség előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádolja a férfit, büntetése tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés is lehet – olvasható az ügyészség hivatalos oldalán.

Megvadult egy Tesla az M3-ason - videóval

Gyászol Veszprém vármegye, meghalt a kitüntetett építész

Szörnyű tragédia Szabolcsban, egy lakó nem tudott kimenekülni

Nem adott kölcsön, ezért megpróbálta felgyújtani barátja házát

Bosszúból végighúzta a kulcsot a szomszéd autóin

Mínuszokkal indult a nap, de pénteken tovább romlik a helyzet

Bezárta magát, letépte az ajtót, és rátmádt a kalauzra egy részeg utas Kelenföldön

Bezárta az autóba, bedrogozta, majd megerőszakolta saját unokahúgát

Emberölés Császártöltésen, ketten öltek

Agyonverte lakótársát egy férfi Miskolcon, a lakás tulajdonosa talált a holttestre

Szédületes dolgot vett fel több kamera az éjszaka közepén, fényárban úszott a fél ország – Videó

Döbbenet, mi került a felszínre a Maconkai-víztározóból az éjszaka közepén, fotón a nógrádi óriás "szörny"