
Felgyújtotta saját házát, gyümölcsfáról nézte pusztulását
A Kaposvár környéki férfi korábban testvére házába is betört, ahol egy fejszével tört-zúzott. Az ügyészség most emelt vádat ellene.
Tenyek.hu 2022. május 25., szerda 13:30
A negyvenes éveiben járó férfi hosszabb ideje haragos viszonyban volt a környéken élő testvéreivel. A vádlotton idővel ez az érzés annyira eluralkodott, hogy 2021 szeptemberében egy fejszével a kezében megjelent egyik testvére házánál, ahol a biztonsági zárral felszerelt ajtót betörte, majd a lakásban rombolni kezdett, melynek során összetörte – egyebek között – a televíziót, a hűtőszekrényt és az étkező asztalt is, amivel közel fél millió forintos kárt okozott.
A férfi megjelenésekor a lakásban tartózkodó testvér megijedt, és az ablakon keresztül menekült el a fejszével hadonászó férfi elől.
Fotók: Magyarország Ügyészsége
A zavart férfi ezután estig bujkált az őt kereső rendőrök elől, majd az otthonába ment, ahol a hálószobájában található ruhákat és műanyag tárgyakat meggyújtotta, majd az így megindított tűzhöz közel elhelyezett egy nyitott szelepű PB gázpalackot azért, hogy a ház teljes egészében leégjen.
A férfi ezután felmászott egy közeli gyümölcsfára, és onnan figyelte a helyszínre érkező rendőrök, tűzoltók, illetve az oltásban segédkező civilek munkáját, akik 30 perc alatt megfékezték a lángokat, illetve megakadályozták, hogy a PB gázpalack felrobbanjon. A rendőrök ezután a vádlottat a helyszínen elfogták, és őrizetbe vették.
Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a letartóztatásban lévő vádlottal szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.
+Ez is érdekelheti

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen


