
Két férfi miatt riasztották a TEK-et Győrben
Pécs belvárosában a Kodály Központ parkolójában vasárnap este fél 7 magasságában egy nő felgyújtotta magát. A helyszínre mentők és tűzoltók és rendőrök is érkeztek. A Baranya vármegyei hírportál információi szerint a közelben lévő gyerekek, avagy középiskolás diákok a kabátjukkal próbálták eloltani a lángokat, majd az intézmény dolgozói poroltóval igyekeztek segíteni a nőn, végül pedig nekik sikerült megfékezni a tüzet. A történtek következtében a nő ruhája megégett, emiatt pedig testén súlyos sérüléseket szenvedhetett.
A lap szerint a nő magabiztosan érkezett a közeli áruház felől, a hátsó úthoz, ahol vélhetően gyúlékony anyagot locsolt magára, azt gyújtotta meg, majd percekig égett – írták.
Azt egyelőre nem tudni, miért történt mindez, az érintett személyazonosságát, valamint jelenlegi állapotát sem hozták nyilvánosságra. A helyszínen készült felvételeken jól látszanak az út közepén hagyott megégett ruhadarabok, ezen belül egy elszenesedett női alsóruha, egy rózsaszín öngyújtó, valamint vérnyomok és az oltás nyomai is jól kivehetők.
A lap megkeresésére a rendőrség mindössze annyit reagált:
Tájékoztatjuk, hogy az Ön által kérdezett eset körülményeit a Pécsi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja, amelynek részleteiről jogszabály engedélyének hiányában további tájékoztatást nem áll módunkban adni.
Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot.

Két férfi miatt riasztották a TEK-et Győrben

Légpuskával fenyegette a rendőröket egy szabolcsi férfi

Rendőrök és tűzoltók rohantak meg egy miskolci panelházat - videóval

Meghalt egy idős férfi a Debreceni Campusnál - videóval

Mentőautó szenvedett balesetet Miskolcon – videóval

Üvegdarabokat találtak egy bolti szószban - Senki ne egye meg!

Viperával és vascsővel vertek egy férfit Kecskeméten, halálosan megfenyegették

Kiderült, hol lehet rámenni a Balaton jegére

Liftben erőszakoskodott egy idős nővel Miskolcon

Árokba borult egy autó Tótkomlósón, a tetején állt meg

Cserbenhagyás Kecskeméten, zebrán sodortak el egy biciklist - Fotók

Két napon történik a nyugdíj, a 13. havi teljes és a 14 havi juttatás első részletének kifizetése