
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Egy helyi fiatal nő éppen munkába tartott, amikor észrevette, hogy a domboldalban valami ég. Rögtön szólt egy ott dolgozó közfoglalkoztatottnak, aki a segítségére sietett. A férfi közelebb menve egy égő testet talált ott, a nőnek még lángolt a dereka – számolt be a tragédiáról a Tények tudósítója.
Hozzátéve, hogy gyorsan homokot szórt rá, hogy eloltsa, majd hívta a 112-őt. Úgy tudjuk, hogy egy műanyag palack is volt a test közelében, amelyből benzinszag áradt, valamint egy kés és egy öngyújtó is hevert mellette.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság megerősítette, hogy az esetről a 112-es segélyhívón keresztül kaptak bejelentést a reggeli órákban.
A rendőrség vizsgálja az esetet.
A címlapfotó illusztráció (police.hu)
Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen