
Kettős vészhelyzet a Liszt Ferenc Repülőtéren: mentőautók lepték el a légi kikötőt
Hatalmas lángokkal égett az újszálvási ház melléképülete. Nagy valószínűséggel az az idős asszony gyújtotta fel, aki több mint 100 kutyával élt együtt szívességi lakóként az épületben. Viselkedése azután változott meg, hogy az állatvédők elvitték tőle az állatok jórészét. A lángok másnap reggel csaptak fel.
A helyiek sejtették, hogy készül valamire az asszony, mert egész éjjel autójával hordta a nála lévő kutyákat.
Egy másik ingatlan padlására zárta az állatokat, de volt, amelyiket elengedett az erdőbe.
Amikor az épület meggyulladt, a helyiek szerint pár kutyát berakott az autójába és elmenekült. Az ottélők most félnek, mezőörök vigyázzák a rendet.
Nem biztos, hogy nyugodt szívvel fogok aludni, hogy nem tesz kárt például a mi otthonunkba, azoknak az otthonában, akik nyilatkoztak ellene
– mondta az egyik szomszédja.
Brutális volt a látvány, ami az állatvédőket fogata a napokban. Elpusztult kibelezett kutyákat és macskákat találtak a nő hűtőjében Az asszony akkor nyilatkozott a Tényeknek, állítása szerint ő csak otthont adott a kidobott állatoknak.
Az Állatvédők jövő héten mennek vissza a többi kutyáért. Mint kiderült, az eddig elvitt ebek közül kettő kórházi kezelésre szorulnak, tíz pedig vemhes.

Kettős vészhelyzet a Liszt Ferenc Repülőtéren: mentőautók lepték el a légi kikötőt

Újabb fejlemény a szolnoki gyilkosságról: beismerő vallomást tett az elkövető - Videón a letartóztatás

Letartóztatták K. Györgyöt, beismerte a gyilkosságot

Ennyi volt, kiadták a figyelmeztetést szombat éjfélig

Síneken át üldöztek egy utast Ócsánál, videón a kergetőzés

Helyszíni fotók érkeztek a szolnoki gyilkosságról, egy fiatal nő az áldozat

Csecsemőtragédia Heves vármegyében: Borzalmas, lassú halált halt egy kisbaba

Drámai fotókon a herendi baleset

Sokkoló felvétel: Frontálisan ütközött két autó a 7-es főúton

Törökszentmiklósi baleset: A roncsok között egy embert holtan találtak

Riadalom a Fejér vármegyei börtönben, egy rab életéért küzdöttek

Lesújtó hír érkezett: Elvesztettünk egy országos bajnokot