Félelmében az irodájába zárkózott egy nevelő, gondozottja elől menekült

A fiatalkorú fiú megöléssel fenyegette a lakásotthon vezetőjét, aki rémületében 30 percre az irodájába zárkózott. Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztésre tett indítványt.

A lakásotthon vezetője 2022 nyarán kérte számon egyik gondozottját, miután máshová ment gondozási helyéről, mint amit korábban megbeszéltek. A fiú ettől dühös lett, és azzal fenyegette nevelőjét, hogy szét fogja verni a fejét – írja közleményében az ügyészség.

A fiatalkorú fiú fenyegetése miatt a nevelő megijedt, és tartva agresszív megnyilvánulásától, az irodájába sietett, majd annak ajtaját bezárta. Kis idő elteltével a fiú újra kiabálni kezdett a nevelő szoba előtt, megöléssel fenyegette a nőt és a kilincset is rángatta. Mivel az ajtót nem tudta kinyitni, dühében ököllel ráütött, az ütés erejétől azonban az ajtó egy kis részen beszakadt. A nevelőnő körülbelül 30 percig nem mert kijönni az irodájából, így feladatai elvégzésében is akadályozva volt.

Fotó: Magyarország Ügyészsége

Az ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat a fiatalkorú fiúval szemben, a Marcali Járásbíróságra benyújtott vádiratában pedig felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.

2023. május 10. 09:46
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Gördeszkabemutató és egy bohóc szórakoztatta a gyerekeket Karcagon. A városban az új gördeszkapálya és játszótér áta...
Továbbra sem tudnak jelölteket állítani Magyar Péterék, ez derült ki a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán. A párt...
Elítélték azt a férfit, aki Debrecenben áthajtott egy út szélén fekvő férfin majd segítségnyújtás nélkül tovább ment...
Minden magyar felelős minden magyarért, ezért Sebestyén József családja számíthat a kormány segítségére. Ezt Orbán V...
Megdöbbentek a strandolók, azt gondolták, cápát látnak a Balatonban, erről felvétel is készült néhány napja Tihanyná...