
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Saját esküvőjén, éppen a boldogító „igen” kimondása után esett össze egy menyasszony a hétvégén – olvasható az Országos Mentőszolgálat közösségi oldalán kedden megosztott beszámolóban.
A násznép soraiból több szabadnapos orvos és egy ápolónő is az ara segítségére sietett, és rögtön értesítették a mentőket. Kiderült, hogy a 25 év körüli nő semmit sem evett a menyegző előtt, annál több idegeskedett viszont a nagy nap miatt.
A szakemberek perceken belül a helyszínen voltak, és megállapították, hogy a menyasszony vérnyomása kiugróan magas, vércukorszintje pedig rémisztően alacsony. Végül sikerült stabilizálni az állapotát, sőt, kórházba szállításra nem is volt szükség.
Néhány percnyi közjáték után folytatódhatott a szertartás, így az ifjú pár hivatalosan is összeköthette az életét.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen