
Brutális állatkínzás sokkolta Abonyt, videón az esztelen tombolás
Három napra az ország legnagyobb köztéri karácsonyfájává varázsolták a főváros melletti Megyeri hidat. A híd pesti hídfő felőli pilonja és ferdekábelei december 21-től 23-ig, minden nap 16 és 24 óra között speciális díszkivilágítást kapnak, amely 100 méter magas, zöldellő karácsonyfává változtatja a monumentális építményt.
A Magyar Közút azonban figyelmezteti az autósokat, hogy vezetés közben semmiképpen se fotózzanak, ahogy a leállósávot is szigorúan tilos erre a célra használni. Erre a hídon lévő digitális kijelzőkön is figyelmeztetik a sofőröket.
Aki nem csupán a hídon áthaladva szeretné szemügyre venni az ország legnagyobb karácsonyfáját, annak javasolják, hogy a 2-es főút felől közelítse meg a hidat. A pesti hídfő alatti részen keresztül pedig az útbaigazító táblák segítségével mindenki könnyedén gyalogosan vagy akár kerékpárral is eljuthat a hídra.
A díszvilágítás idején az Országos Polgárőr Szövetség járőrei folyamatos szolgálatot teljesítenek majd a hídon, az útpályán és a járdakonzolokon is az ott tartózkodók biztonsága érdekében, míg a Magyar Közút szakemberei a forgalom zavartalan lefolyását és a leállósáv szabályos használatát is rendszeresen ellenőrzik majd.

Brutális állatkínzás sokkolta Abonyt, videón az esztelen tombolás

Emberi maradványokra bukkantak a ferencvárosi lomtalanításon, azonnal értesítették a hatóságokat

Rejtélyes haláleset: Rendőrök lepték el a pécsi Puskin tér környékét

Napok óta valami különös történik a benzinnel és gázolajjal

Nagyfater elszabadult Mátraverebélyen, drogot terített a környéken

Holttestet találtak a dabasi horrorházban, hosszú haláltusát vívott az áldozat

Motorháztetőn utazó nőt vettek videóra Sopronban, az ablaktörlőbe kapaszkodott

Kritikus állapotban megtalálták az eltűnt kunszentmártoni férfit

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Gázolt a vonat a záhonyi fővonalon

Senki ne egye meg – fémdarabokat tartalmazhat a népszerű keksz

Videón az M1-esen történt horrorbaleset, háromszor is megpördült a levegőben az autó