
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Ahogy már korábban beszámoltunk, rendőrök és mentők lepték el kedden a Szegedi Zrínyi Ilona Általános Iskolát. Az intézményből eltakarva vittek ki egy diákot, és kórházba szállították. A helyszínen már akkor olyan hírek terjedtek, hogy öngyilkosságot kísérelt meg az egyik tanuló, de az üggyel kapcsolatban teljes hírzárlatot rendeltek el.
A Csongrád-Csanád Vármegyei Hírportál információi szerint még a délután a gyerekeikért érkező szülők is csak a sajtóban megjelenő, kiszivárgott hírekből értesültek a történtekről.

Fotó: a Szegedi Zrínyi Ilona Általános Iskola Facebook-oldala
Egy diáklány a lapnak elárulta, hogy egy felső tagozatos fiú felakasztotta magát a mosdóban egy nyakba akasztható menzakártyával, amit egyik társától kért kölcsön nem sokkal korábban. A fiatalra a gondnok talált rá.
A gyerekeket nagyon felzaklatták a történtek, többen sírtak az osztálytermekben, amikor a hatóságok a helyszínre kivonultak. Még a függönyöket is elhúzták, hogy ne lássanak semmit, ezért voltak tanulók, akik azt hitték, ők követtek el valamit.
A 12 éves fiú állapotáról azóta sem tudni semmit. A diákokat nem tájékoztatta semmi rendkívüliről, így szerdán a szokásos módon folytatódik a tanítás az intézményben.
Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen