
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Idén április 23-án délután tiszta napsütéses időben a Nagyhalászt Nyíregyházával összekötő úton közlekedett két utasával az a sofőr, aki mit sem sejtve szabályosan haladt saját útvonalán, ám kellemetlen meglepetés érte.
Egy másik, a környéket nem ismerő, három utast szállító autóssal egyszerre értek az egyik helyi kereszteződésbe, de a figyelmetlen női sofőr nem vette észre az „Állj! Elsőbbségadás kötelező” táblát, így nagy lendülettel, fékezés nélkül hajtott neki a másik kocsinak. Az ütközés akkora erejű volt, hogy mindketten az árokban kötöttek ki, kidöntve egy jelzőtáblát, valamint megrongálva egy közeli családi ház kerítését.
A balesetben a vétlen sofőr és utasa is megsérült, nyolc napon túl gyógyuló csonttöréseket, zúzódásokat szenvedtek.
A Nyíregyházi Járási Ügyészség vádiratban most azt indítványozta, hogy a bíróság pénzbüntetésre ítélje a nőt, és tiltsa el a közúti járművezetéstől – olvasható az ügyészség hivatalos oldalán.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen