
SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével
A sztráda száraz útján két kamion haladt egymás mögött, a második takarásában pedig egy autó közlekedett.
A kocsi sofőrje előzni kezdett, ekkor történt a baj.
A figyelmetlen autós vagy nem mérte fel jól a távolságot és kezdte meg időben a sávváltást, vagy nekiütközött a teherautó bal hátuljának.
A jármű ennek következtében felborult, megpördült, majd a feje tetején, a leállósávban állt meg.
Az utasok könnyebben sérültek.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Gázolt a vonat a záhonyi fővonalon

Senki ne egye meg – fémdarabokat tartalmazhat a népszerű keksz

Videón az M1-esen történt horrorbaleset, háromszor is megpördült a levegőben az autó

Autó csapódott vonatnak Békéscsabánál, videón a pusztítás

Két nap alatt majdnem egymillió forintos kárt okozott a kunmadarasi férfi

Nagy Elek: a vállalkozó legyen a középpontban

Kislány előtt maszturbált az utcán egy férfi Miskolcon

Fiatal tartotta rettegésben Sülysápot

Afrikából hozott be egy veszélyes vírust Hajdú-Biharba egy 25 éves nő

Egy évig bujkált, végül Vásárosbécen törték rá az ajtót a kommandósok

Nem várt tovább, mentőkocsiban sírt fel Laura