
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Bartalné Mentes Judit felidézte, hogy a vádlott és két ismerőse február 8-án hajnalban érkezett kocsijával egy nagykanizsai gyorsétterem autós kiszolgáló részéhez. Az anyósülésen helyet foglaló vádlott adta le a rendeléseket, amit az autó sofőrje fizetett ki, majd az étel kiadására szolgáló ablakhoz gurultak.
A rendelés teljesítésére várniuk kellett, ami nem tetszett az ittas állapotban lévő vádlottnak, ezért dudált, illetve hangosan kiabált a kiszolgálóval. A vádlott a rendelést követelve egy lőfegyvernek nem minősülő gáz-riasztó pisztolyt szegezett az eladónak, majd a kiszolgálóablakot megkopogtatta és benyomta, amitől az ablak megrepedt és kiszakadt a helyéről.

A fotó illusztráció (Shutterstock)
Ezt követően a férfi a pisztolyt a gépjármű csomagtartójába tette, mire a helyszínre érkeztek a rendőrök.
A Nagykanizsai Járásbíróságon a csütörtöki előkészítő ülésen a vádlott a történteket és a bűnösségét is beismerte. A bíróság jogerősen fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette miatt kilenc hónap - egy év időtartamra felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte.
MTI

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen