
Testvérpár holttestére bukkantak otthonukban egy zalai településen
Magával vitte az engedéllyel tartott gáz-riasztópisztolyát egy férfi, amikor egy ácsi szórakozóhelyre indult 2022. november 12-én. Későbbi áldozata is itt bulizott ismerőseivel, majd hajnalban kimentek dohányozni az épület elé – írta a Komárom-Esztergom Vármegyei Hírportál.
Ekkor már részeg volt a fegyveres férfi, aki odament az ismeretlen társasághoz, és az egyik tagjába minden előzmény nélkül belekötött. Trágár kifejezésekkel illette, valamint azzal fenyegette, hogy megveri.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A megtámadott szórakozó védelmére kelt egy barátja, és felszólította a kötekedőt, hogy hagyja abba. Ezután azonban a támadó arcon ütötte az őt figyelmeztető bulizót, néhány lépést hátrált, majd elővette pisztolyát. Négy lövést adott le a tőle körülbelül két méterre álló áldozata fejére, a gumilövedékekből kettő pedig el is találta az arcát, ami nyolc napon túl gyógyuló sérülést, orrcsonttörést okozott.
A Komáromi Járásbíróság szerdán tart tárgyalást, a bizonyítási eljárás tanúk meghallgatásával folytatódik.

Testvérpár holttestére bukkantak otthonukban egy zalai településen

Megtartották az Egészséges Táplálkozás Hetét az Aktív Iskolákban

Autósok figyelem! - Itt vannak a 2026-os útdíjak

Rettegés Ferencvárosban: Drogosok dúlják fel a lakók mindennapjait

Futótűzként terjed egy veszélyes vírus Békésben

Jól halad a lakossági egyeztetés a Fertő tavi fejlesztés jövőjéről

Elmetszette lánya zaklatójának nyakát a kerepesi HÉV-megállóban

Hihetetlen, igazi tigrisre bukkantak a magyar rendőrök egy házban

Betonozni hívta a rendőröket

70 lakó menekült az utcára a belvárosban

Brutális állatkínzás sokkolta Abonyt, videón az esztelen tombolás

Emberi maradványokra bukkantak a ferencvárosi lomtalanításon, azonnal értesítették a hatóságokat