
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Farkas sétált Mátraalmás és Galyatető közötti úton, egy autós készített erről videót. Jól látszik, a ragadozó nem fél, nyugodtan nézelődik, csak akkor tűnik el az erdőben, amikor az autó oldalát megcsapkodták. A farkas ekkor elbújt a fák között.
Egy környékbeli férfi azt mondja, ő és felesége sem riadnának meg, ha farkassal találkoznának.
Hát mi nem félnénk tőle. Ugye mert egy vadállat úgy gondolom, és ugye az ember hogyha nem piszkálja, nem szalad el előle, akkor nincs mitől félni
– mondta a Tényeknek a férfi.
A Szuhai Önkormányzat a közösségi médiában kérte meg a túrázókat, hogy ne vigyenek magukkal kutyát az erdőbe, és a gyerekekre is a szokottnál jobban vigyázzanak. Bár a farkastól sokan félnek, egy szakember szerint ha betartunk néhány szabályt, nem eshet bántódásunk.
Egyrészt próbálhatunk rákiáltani, tapsolni egyet, és ilyenkor az állat valószínűleg, ahogy a videón szereplő is, egy idő után majd kitér az utunkból, és hátrébb vonul. Általában ugye hogyha emberként azonosít minket, akkor elkezd tőlünk tartani majd
– nyilatkozta Sütő Dávid a WWF Magyarország munkatársa.
Szilágyi István, a Fehérkereszt Állatvédő Liga elnöke azt mondta, habár az embert nem bántja a farkas, a kutyákra annál nagyobb veszély leselkedik.
Kulináris élvezetet találnak a kutya fogyasztásában. Ők megeszik a kutyákat. Úgyhogy ez egy szürreális életérzés lesz, hogyha valaki kutyásként sétál, nem tud erről, és egy 7-8 tagú falka kíséri őt az erdőben
– tette hozzá.
Januárban birkákat tépett halálra egy farkas Nyíriben, Borsodban. A hat bárányból kettő elpusztult, ezek ráadásul vemhesek voltak.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen