
Ütötte-rúgta a másikat egy parkolási vita miatt Kecskeméten
A rendőrség büntetőeljárást folytat az ellen az 55 éves férfi ellen, aki augusztusban felgyújtott egy 63 éves hajléktalant. Az áldozat lábán lévő kötéseket - melyek korábban szerzett sérüléseket takartak - öngyújtóval meggyújtotta, majd magára hagyta – írta meg a police.hu.
A férfi súlyos égési sérüléseket szenvedett, ám a kórházi ellátás ellenére pár hónap múlva, októberben meghalt.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Hasonló eset történt múlt hónapban a szombathelyi vásárcsarnok környékén is. Egy férfi részegségénél fogva magatehetetlenül feküdt az utcán, amikor egy ismeretlen elkövető a ruházatát égésgyorsító folyadékkal leöntötte, majd azt meggyújtotta, melynek során a 60 éves hajléktalan férfi 8 napon túl gyógyuló súlyos égési sérüléseket szenvedett.
A nyomozók látókörébe ismét az 55 éves férfi került. Elfogták, majd kihallgatták, melynek során elismerte tetteit. Ezt követően a rendőrök őrizetbe vették és letartóztatását indítványozták.

Ütötte-rúgta a másikat egy parkolási vita miatt Kecskeméten

Követték, földre lökték, majd kirabolták az idős asszonyt Kunmadarason

Illegális verseny állhat a két ember életét követelő baleset mögött – őrizetben a sofőr

Tankok lepik el a 8-as főutat hétfőn

Kedves akart lenni, baleset lett belőle Pomáznál – videó

Megvan a titokzatos óriás: kamera rögzítette a ritka pillanatot

Tűzoltók és színészek fogtak össze – videó

Ketten meghaltak, tömegbaleset történt a Váci úton

Döbbenetes dolog zajlik le Magyarország fölött, érdemes lesz az eget figyelni

Brutális gyilkosság Császártöltésen, kiderült, ki az elkövető

„A f*sz kivan” – Vérlázító, ami egy nógrádi faluban történik, most már elszakadt a cérna

Sok múlhat az időjáráson vasárnap – mutatjuk, mi vár ránk a választás napján


