
Alaposan meggyűlt a baja a serpenyővel egy kislánynak, mentőket riasztottak
Nyíltvízi úszókról van szó, akiknek egészségi gondjaik támadtak, csakúgy, mint a csütörtökön női 10 kilométeren ötödikként végzett Fábián Bettinának, akit szombat hajnalban kórházba kellett szállítani, de azóta már jobban van. A 19 éves magyar a közösségi médiában számolt be arról, hogy éjszaka hányt és be is lázasodott, vélhetően a folyóban "nyelt be" valamit, ami miatt infúziós kezelést kapott. Fábián megjegyezte, több versenytársa hasonló problémákkal küzdött, köztük a németek kiválósága, Leonie Beck is, aki kilencedik volt 10 kilométeren. A viadal megrendezhetőségével kapcsolatban eleve merültek fel kétségek, de a francia szervezők végül elfogadhatónak ítélték a Szajna vízminőségét.
A folyó szennyezettsége hosszú hetek óta kiemelt beszédtéma, és a víz vissza-visszatérő koszossága miatt edzések törlését, versenyek áthelyezését kellett elrendelni.

Fotó: Fábián Bettina Hivatalos Instagram oldala
A német bejelentés saját sportolóikról többek között azt tartalmazza, hogy két nyíltvízi úszójukat kellett pénteken ellátni hányinger, hányás és hasmenés miatt. Ők szombat reggel már sokkal jobban voltak, viszont egy harmadik, hasonló tünetekkel küzdő úszót még kezelnek a férfi válogatott orvosai.
Korábban más nemzetek versenyzői, köztük kazah, belga és új-zélandi sportolók is panaszkodtak rosszullétre, gyomor- és bélbetegségek tüneteiről beszámolva a Szajnában való úszás után. A szervezőbizottság és a párizsi polgármesteri hivatal képviselői ugyanakkor többször kijelentették, hogy a megbetegedések nem állnak összefüggésben a Szajna vízminőségével.
MTI

Alaposan meggyűlt a baja a serpenyővel egy kislánynak, mentőket riasztottak

Megszólaltak a szirénák Paksnál, tájékoztatták a lakosságot

Külföldön csaptak le egy toplistás magyar bűnözőre

Óriási fordulat jön: Rákapcsol az időjárásunk

Óriási összefogással mentettek életet az ibrányi tűzoltók, speciális eszközöket is bevetettek

Állásinterjún omlott össze egy férfi keringése, mentő sietett a budapesti helyszínre

Infarktust kapott egy gödrei férfi, miután kirabolták - Fotók

Folytatódik a csapadékos, de enyhe időjárás

Újabb fiatal fiú tűnt el, nagy erőkkel keresik a hatóságok

Jelentős jövedelemnövekedések érkeznek februárban

Kigyulladt egy lakás Csepelen, kiderült, mi okozta - Fotó

Újabb csalók a láthatáron, gyerekek nevében szedik áldozataikat