
Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt
A kormány jó pár olyan döntést hozott, amelyek az új évben lépnek majd életbe. Olyan intézkedésekről van szó, amelyek sok magyar családnak jelentenek segítséget – kezdte vasárnap közzétett közösségi oldali videójában Dömötör Csaba államtitkár.
Először is: elindul a CSOK Plusz program. Ez egy nagyon kedvezményes hitellehetőség, gyermeket vállaló párok vehetik igénybe, a vállalt gyermekek számától függően akár 50 millió forint értékben is
- emelte ki.
Hozzátette, hogy folytatódik a Babaváró program, aminek keretösszege 11 millió forintra nő
Bővül a Falusi CSOK program. A vissza nem térítendő támogatás összege 50 százalékkal, egyes esetekben még nagyobb mértékben emelkedik.
A magyar családtámogatási rendszer tehát még ebben a sokféle nehézségekkel terhelt időszakban is erősödik
- szögezte le.
Ezek mellett nő a GYED felső összeghatára, emelkedik a diplomás GYED, és a gyermekek otthongondozási díjának összege is.
Lesznek pozitív változások a bérekkel kapcsolatban is. Az év végi megállapodásnak köszönhetően a minimálbérek is tovább emelkednek, januárban már az emelt összeg érkezik majd. Ez azt is jelenti, hogy a minimálbérek több mint három és félszeresükre nőnek a kormányzás kezdete óta
- részletezte Dömötör Csaba.
A minimálbérek növelése a többi bérsávban is emelkedést szokott okozni – tette hozzá.
Januártól 6 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, idős honfitársaink februárban számíthatnak a 13. havi juttatásra is. Az infláció ellen pedig továbbra is védelmet jelent a nyugdíjkorrekció.
Az is fontos eredmény, hogy Brüsszelből megérkeznek a szükséges garanciák, akkor megvalósulhat a nagyobb arányú pedagógus-béremelés is. Ez januártól átlagosan 32 százalékos béremelést jelent, amit 2025-ben és 2026-ben további emelési hullámok követhetnek
- mondta.
Az említett intézkedések mellett a kormánynak az is fontos célja, hogy támogassa a zöld energiát. Ezért indul el az új napenergia program. Ennek segítségével a családok akár 5 milliós támogatást is kaphatnak napenergia felhasználására és tárolására.
Ahogy fogalmazott, sok előnye van ennek, hosszú távon csökkentheti a családok energiaköltségeit és a környezeti terheket is.
Egy olyan időszakban vagyunk, amelyet továbbra is sokféle nehézség terhel. Háborúk, nemzetközi gazdasági nehézségek, hosszassan sorolhatnánk. A kormány jövőre is azon dolgozik, hogy ebben a rendkívüli helyzetben is minden lehetséges támogatást megadjon a családoknak. Az az egyáltalán nem titkos célunk, hogy Magyarország 2024-ben a gyarapodás útját járja, mindenki számára érzékelhető módon úgy, hogy közben továbbra is fenntartjuk a biztonságunkat
- hangsúlyozta zárásként Dömötör Csaba.
A címlapfotó illusztráció (Shutterstock)

Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt

Lezuhant egy ember karácsonykor, mentő és tűzoltó vonult ki a budai alsó rakparthoz

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén

Karácsonyi tragédia Szentlőrincen: süteménnyel a kezében halt meg egy férfi

Döbbenetes videó: Egy óriás andalgott Jobbágyi utcáin

Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen

Szörnyű tragédia történt szenteste Algyőn, kék fény villant fel karácsonyi világítás helyett

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!