Ez vár ránk a hét közepétől a szakad eső után

A hét elején még borult idő várható és többfelé kell esőre készülni. A hét közepétől azonban visszatér a többórás napsütés és az egyre szárazabb időben a hőmérséklet is emelkedni kezd, a hét második felében már 20-25 fok körüli csúcshőmérséklet várható - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.

Hétfőn még nagyrészt erősen felhős, főként nyugaton, délnyugaton borult idő várható sokfelé esővel, záporral, a legnagyobb mennyiség a délnyugati országrészben hullhat le. Délutántól délkelet, kelet felől már elkezd szakadozni, helyenként csökkenni a felhőzet, és arrafelé egyre kevesebb helyen valószínű csapadék. Az Észak-Dunántúlon délelőtt még többfelé erős, Sopron környékén és a Bakonyban viharos lökések várhatók, majd fokozatosan mérséklődik az északnyugati szél. Másutt helyenként élénkül meg a délkeletire, keletire forduló légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11-18 fok között valószínű, keleten lesz az enyhébb idő.

Kedden hajnalban pára-, ködfoltok alakulhatnak ki, majd napközben változóan felhős időre kell számítani, több-kevesebb napsütéssel, eső, zápor elszórtan fordulhat elő. Az általában északkeleti, északi irányú szél helyenként megélénkül. A hajnali 6-12 fokról délutánra 16-23 fok közé melegszik fel a levegő.

Szerdán hajnalban pára- és ködfoltok képződhetnek, majd napközben változó felhőzet mellett általában több órára kisüt a nap. Helyenként előfordulhat eső, zápor, főleg hazánk délnyugati felén, illetve néhol északkeleten. Az északkeleti, északi szél több helyütt megélénkül. Hajnalban 7-14, a délutáni órákban 21-26 fok várható.


Csütörtökön
hajnalban szintén várható pára- és ködfoltok kialakulása, de napközben változóan felhős idő várható, általában többórás napsütéssel. Néhol előfordulhat kisebb eső, zápor, főleg nyugaton, délnyugaton. Az északkeleti szelet sokfelé élénk, néhol időnként erős lökések kísérik. A minimum általában 8-14, a maximum-hőmérséklet 20-25 fok között alakul.

Pénteken a változó felhőzet mellett általában több órára kisüt a nap. Száraz idő lesz a jellemző, de délnyugaton nem kizárt jelentéktelen csapadék. Az északkeleti szelet sok helyütt élénk lökések kísérhetik. A hajnali 8-14 fokról 20-25 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Szombaton többnyire gyengén felhős, napos időre lehet számítani, csapadék nem valószínű, de néhol időnként megélénkülhet az északkeleti szél. A minimum-hőmérséklet 8-14, a csúcsérték 20-25 fok között várható.

Vasárnap nagyrészt gyengén felhős, napos időre van kilátás, csapadék nélkül és jobbára gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A hajnali 7-14 fokról délutánra 20-25 fok közé melegszik fel a levegő.

MTI

2024. szeptember 15. 18:07
Elemző a Mandinernek: Ezt a vitát Orbán nyerte!
Magyar Péter és Dobrev Klára hiába akciózott Strasbourgban, a kormányfőt nem tudták megszorongatni, ő komplex tervet...
Járókelőket késeltek meg az utcán, ketten életveszélyben vannak
A támadó robogóval megpróbált elmenekülni, de elfogták.
Megrázó részletek: A Bükkben, sziklán lógva találták meg az eltűnt nőt
Nagy erőkkel keresték.
Előrehozott választások lesznek, feloszlatták a parlamentet Japánban
Október 27-ére tűzték ki a voksolást.
Lesújtó tragédia: Szörnyethalt két kutyasétáltató az utcán
Esélyük sem volt túlélni.
Tények délben teljes adás, 2024. október 9., szerda
KOLLÉGIUMTŰZ - Nem megy börtönbe az a három fiatal, akik miatt porig égett egy kollégium Budapesten. A tűz miatt egy...
Tények reggel teljes adás, 2024. október 9., szerda
TRAGÉDIA - Meghalt Sallai Nóra balesetben megsérült kisfia, az ötéves gyerek életéért napokig küzdöttek az orvosok. ...
Napsütés egyre több területen délnyugaton
időjárás-jelentés, 2024. október 9., szerda, dél
Csapadékzóna vonul át felettünk kelet felé
időjárás-jelentés, 2024. október 9., szerda, reggel
Sallai Nóra balesete: Újabb videó került elő a tragikus ütközésről
A színésznő kisfia belehalt sérüléseibe.

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.