
Csak a lélekjelenléten múlt: újabb durva videók az utakról
A tragédiában egy 20 éves férfi halt meg, amikor egy kamionnal ütköztek. A barátja vezetett, de elhibázott egy előzést, ő vitte az anyósülésen ülő fiút a halálba. A sokkoló videón látszik a becsapódás és az is ahogy a szembesávban megy a 19 éves sofőr. Ő súlyos sérülésekkel került kórházba.
A tragikus baleset alig két hete történt a 47-es úton Derecske és Sáránd között. A felvételen látható, hogy balról előz a bordó kocsi, szemből pedig jön a teherautó. A sofőrök fékeznek, de óriási erővel ütköznek.
A videó alapján a bordó kocsi az előzés után visszahúzódhatna a sárga autó mögé és a sofőr fékez, de nem megy jobbra. Szemből pedig a teherautó szintén lassít és a padka felé húzza a kormányt, de nem tudják elkerülni az ütközést.
A felvétel sokat segíthet a tragikus baleset körülményeinek tisztázásában, de annak pontos okait a rendőrök szakértőkkel együtt állapítják meg.

Csak a lélekjelenléten múlt: újabb durva videók az utakról

Lángba borult egy budapesti vendéglátóhely, többszázan menekültek

Egy bátor utas védte meg a kislányt egy miskolci villamoson

Élőben közvetítette a lakástüzet, és még beszólt a mentősnek is

Halálra verték az ünnepeltet Monoron a névnapi buliban

14 millió forintot tankoltak el fél év alatt a cég pénzén Kiskunhalason

Nekicsapódott a fénysorompónak, majd felborult egy kocsi Hódmezővásárhelyen

Fékezés nélkül csapódott a kamion rakományába Kunszentmártonnál - Videóval

Többen megsérültek, tűz ütött ki Csepelen

Gabonatároló tetejéről zuhant le egy férfi Hevesnél, nem élte túl

Rejtélyes horror: Holttestet találtak egy debreceni panelház tárolójában

Egy nőre bukkantak a járdán Ercsiben, drámai esetről érkezett a hír