Évekig bujkált a rendőrök elől, emberélet szárad a lelkén

Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki évek óta bujkált a hatóságok elől, mert nem kezdte meg börtönbüntetését, amit halált okozó bódult járművezetés elkövetése miatt rendeltek el. Ellene több elfogatóparancs is érvényben volt.

A 41 éves elkövető 2016. november 25-én éjszaka kábítószer fogyasztás után ült autóba két ismerősével. Szegvár külterületén a jármű az úttestről lesodródott és fának csapódott. A baleset következtében az egyik utasa életét vesztette. A bíróság a gyanúsítottat 2020. júliusában elítélte és elfogatóparancsot adott ki ellene, mivel a férfi a jogerős szabadságvesztését nem kezdte meg, az igazságszolgáltatás elől elrejtőzött – közölte a rendőrség.


A Csongrád-Csanád megyei nyomozóknak végül sikerült rátalálni a bujkáló férfira és csütörtökön el is fogták, majd előállították.

Az elítélt csanyteleki férfit a rendőrök átszállították a Szegedi Fegyház és Börtönbe.

Fotók: police.hu

2022. május 07. 08:14
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Egy szegedi nő éppen a vihart filmezte, amikor a kamerája előtt lerepült az egyetem egész teteje. A döbbenetes felvé...
family
Gördeszkabemutató és egy bohóc szórakoztatta a gyerekeket Karcagon. A városban az új gördeszkapálya és játszótér áta...
Továbbra sem tudnak jelölteket állítani Magyar Péterék, ez derült ki a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán. A párt...
Elítélték azt a férfit, aki Debrecenben áthajtott egy út szélén fekvő férfin majd segítségnyújtás nélkül tovább ment...