Evakuáltak egy pécsi kollégiumot, egy ott dolgozónak kellett közbeavatkoznia

Csütörtökön kisebb tűzeset miatt mintegy százötven ember hagyta el a pécsi Jakabhegyi kollégiumot – számolt be az esetről a Pécs Aktuál.

A tűz egy szobában keletkezett, miután egy töltés alatt álló hordozható hangszóró kigyulladt. A lángokat egy dolgozó porral oltó készülékkel sikeresen eloltotta.

A kollégium lakói és munkatársai biztonságosan elhagyták az épületet, a helyszínre érkező pécsi hivatásos tűzoltók pedig kiszellőztették az érintett szobát és a folyosókat. A beavatkozást követően mindenki visszatérhetett. A történtek során személyi sérülés nem történt.

A fotó illusztráció: Shutterstock

2025. május 24. 10:55
Úgynevezett liger, egy hím oroszlán és egy nőstény tigris nászából létrejött hibrid született egy romániai magánálla...
Az egykori politikus és a Tisztelet Társasága karizmatikus alapítója hosszú hónapok óta küzdött egy súlyos betegségg...
Egyszerűen megdöbbentőnek, de jóval inkább sokkolónak tartom, ahogyan a nemzetközi politikai közösség félrefordítja ...
A kormány mindent megtesz, hogy az Európai Unió foglalkozzon az erőszakos ukrajnai mozgósítással, és Sebestyén Józse...
Lezuhant és súlyosan megsérült egy siklóernyős férfi.
SOKKOLÓ - Édesanyja szeme láttára ütött el egy ötéves kisfiút egy motoros Abonyban, videón a baleset. A gyerek valam...
időjárás-jelentés, 2025. július 14., hétfő
FELFOGHATATLAN GYÁSZ! - 54 évesen meghalt Schmuck Andor, a politikus hónapok óta súlyos beteg volt, életmentő kezelé...
family