Európa legnagyobb tűzijátékával ünnepeljük Magyarország születésnapját

Lenyűgöző látvány koronázza meg az idei Szent István-napi ünnepet a nemzet fővárosában. A minden eddiginél összetettebb tűzijáték-showt 34 ezer pirotechnikai effekt, grandiózus fény- és lézerjáték, épületfestés, a Duna vízén elterülő, tűz alkotta virágszőnyeg, illetve közel 900 drón teszi majd felejthetetlenné

Kétszázharminc indítási pontról – köztük 7 folyami uszályról és 65 pontonról – összesen 34 ezer rakétát lőnek ma a magasba a Margit híd és a Petőfi híd közötti folyószakaszon, valamint a Szabadság és az Erzsébet hídon. Emellett az idei Szent István-napi tűzijátékot a Duna vizén úszó, bengáli tüzek alkotta virágszőnyeg és lézershow teszi még emlékezetesebbé.

Az ünnepi attrakciónak, azaz a Tűz és fények játékának immár megszokott, mégis bámulatba ejtő eleme a drónshow, amelyben összesen 896 pilóta nélküli repülőeszköz formál gyönyörű alakzatokat a magyar történelem jelképeiből.

A drónok két felszállási pontról emelkednek majd a magasba és helyszínenként két szakaszban repülnek, 2 óra 50 perc és 1 óra 35 perc időtartamban. A drónbemutató a Parlament és a Petőfi híd fölött szinkronban zajlik majd, így a látogatók Budapest számos pontjáról kiválóan láthatják az előadást.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A Tűz és fények játéka révén ezúttal is a magyarság sorsfordító történelmi eseményei, genezise elevenedik meg, középpontjában pedig az a meghatározó történelmi mozzanat áll, amikor Szent István király a Szent Koronát és Magyarországot Szűz Máriának ajánlja fel.

A zenei aláfestéssel és szöveges narrációval ellátott tűzijáték-show hét tételében a nemzet születése, a vérszerződés és a honfoglalás meséje, a keresztény–pogány háborúk kora elevenedik meg, illetve a hit és a remény, amelyek a magyarság múltját és jelenét egyaránt meghatározzák.

Fotó: MTI/Kovács Attila

A nemzet fővárosában megrendezett Szent István-napi tűzijátékot minden évben óriási érdeklődés övezi, ugyanakkor a nemzetközi rendezvényszakma is elismeri a sikerét, ezt mutatja, hogy a 2022-es show elnyerte a rendezvényszakma Oscar-díját* is. Nem is csoda, hiszen a Tűz és fények játékát, Európa legnagyobb tűzijátékát olyan ismert szakemberek álmodták meg és celebrálják, mint a montreali tűzijáték-világverseny díjazottja, Seres Anikó, valamint a művészeti koncepciót előkészítő Iványi Árpád és Réti Barnabás. A legismertebb nemzeti klasszikusok műveit megidéző zenei aláfestés pedig Elek Norbert munkája.

A Szent István Nap programjaival kapcsolatos részletes információk elérhetők a rendezvénysorozat folyamatosan frissülő honlapján, a szentistvannap.hu címen, valamint a Szent István Nap mobilapplikációban.

2023. augusztus 20. 13:34
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
A klímaváltozás miatt annyira visszahúzódott az észak-olaszországi Lombardiában fekvő egyik legnagyobb gleccser, a V...
Semmit nem tett Karácsony Gergely a budapesti lakhatási válság enyhítéséért – fogalmazott Szentkirályi Alexandra, ak...
Magyar Péter közölte, hogy nem Orbán Viktor akar békét, hanem Ursula. Nem szabad kánikulában annyit a napon lenni – ...
Újabb adással jelentkezett a Harcosok órája, amelyben Kovács Zoltán és Menczer Tamás voltak a műsorvezető Német Balá...
"Kinyírom Renner Erikát!" - ezt hörögte a kaputelefonba az elmegyógyintézetből nemrég kiengedett zaklató. Az őrült f...
family
Idén is Európa legnagyobb tűzijátékát, öt kilométeren át csodálhatjuk meg a Duna két oldaláról. Ötszáz kilövési pont...
family
Lovakat, hattyúkat, a Szent Koronát, de Batmant és a Batmobilt is láthatják az ünneplők az idei Debreceni virágkarne...
Elindult az Otthon Start Programiroda, ami azon dolgozik, hogy idén ősszel több, mint tízezer lakásfejlesztés kezdőd...
Megkapták a Magyar Szent István Rendet, Magyarország legmagasabb rangú állami kitüntetését Kapu Tibor és Farkas Bert...