Eszméletlen részegen halálra gázolt egy gyalogost, majd elhajtott

Halált okozó ittas járművezetés bűntette és más bűncselekmény miatt ítélték el most a férfit.

A férfi még 2020. szeptember 26-án este súlyos fokú alkoholos befolyásoltság alatt állva vezette a kocsiját a 8146 számú úton Ászár irányából Tárkány felé és elütötte az úton gyalogosan haladó, a segédmotorját maga mellett toló gyalogost, majd segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt. A férfi a baleset során elszenvedett súlyos sérülései miatt a kórházban életét vesztette – közölte az ügyészség.

A Tatabányai Járási Ügyészség vádirata alapján most halált okozó ittas járművezetés bűntette és más bűncselekmény miatt a Komáromi Járásbíróság 5 év 6 hónap börtönbüntetésre, 6 év közügyektől eltiltásra, és 6 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte a gázolót.

Az elsőfokú ítélet kihirdetését követően az ügyész három munkanapot tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat megtételére, a vádlott és védő fellebbezést jelentett be – tette hozzá a vádhatóság közleményében.

A fotó illusztráció (police.hu)

2022. június 06. 10:35
Szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Vizsgálódik a német ügyészség az állatvédelmi törvény lehetséges megsértése miatt egy bajorországi tóban a fürdőzőke...
Magyar középiskolás diákokkal végzett közös kísérleteket az űrhajós.
A büfések megélhetését veszélyezteti az óriási pusztítás.
Egy kárpátaljai magyart halálra vertek június végén Ukrajnában.
Bogdán Blanka összekötötte életét szerelmével.
Magyarország miniszterelnöke Facebook-oldalán üzent az áldozat hozzátartozóinak.
A kényszersorozott magyar állampolgárt állítólag vasdoronggal ütötték. Hetekkel később a beregszászi kórházban várat...
Még több halálos áldozattól tartanak Texasban a már több mint száztíz halálos áldozatot követelő áradások után, ahol...