
SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével
A videón az látszik, hogy bevágott a kék kocsi sofőrje egy autó elé a külső sávban, majd hatalmasat büntetőfékezett Budapesten az Egér úton. A mögötte haladó sofőr emiatt szintén a fékre lépett és balra kellett kanyarodnia, hogy elkerülje az ütközést, ekkor azonban hirtelen nekicsapódott a fedélzeti kamerás autónak. A büntetőfékező sofőr ezután egyszerűen csak továbbment és még az ujját is feltartotta.
A balesetet megelőzően a szabályosan közlekedő sofőr a külső sávból a belsőbe akart átsorolni, ezt indexeléssel is jelezte. Ekkor azonban a száguldozó kocsi utolérte, emiatt pedig fékeznie kellett. A férfi 90 kilométer per órával haladt, de a lassítás miatt ideges lett, ezért bosszúból később követni kezdte a sofőrt. Ekkor mutogatni kezdett neki és még be is intett, ezután pedig hatalmasat büntetőfékezett előtte. Mindez 2020 nyarán történt, a szabálytalankodó sofőrt most ítélték 1 év 6 hónap, végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre, 300 ezer forint pénzbüntetésre, valamint 2 évre eltiltották a közúti járművezetéstől.
A sofőr nem ismerte be a büntetőfékezést, azt mondta, műszaki hiba miatt kellett lassítania. A videófelvétel ellenére még azt is tagadta, hogy mutogatott a többi sofőrnek. Védőjével felmentésért fellebbeztek, az ügy másodfokon folytatódik.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Gázolt a vonat a záhonyi fővonalon

Senki ne egye meg – fémdarabokat tartalmazhat a népszerű keksz

Videón az M1-esen történt horrorbaleset, háromszor is megpördült a levegőben az autó

Autó csapódott vonatnak Békéscsabánál, videón a pusztítás

Két nap alatt majdnem egymillió forintos kárt okozott a kunmadarasi férfi

Nagy Elek: a vállalkozó legyen a középpontban

Kislány előtt maszturbált az utcán egy férfi Miskolcon

Fiatal tartotta rettegésben Sülysápot

Afrikából hozott be egy veszélyes vírust Hajdú-Biharba egy 25 éves nő

Egy évig bujkált, végül Vásárosbécen törték rá az ajtót a kommandósok

Nem várt tovább, mentőkocsiban sírt fel Laura