
Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

A tárgyaláson - melyen részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is - elhangzott: kétoldalú kapcsolataink meghatározó eleme a magyar tőke erőteljes jelenléte Montenegróban, valamint az, hogy Magyarország Montenegró euro-atlanti integrációjának következetes támogatója.
Orbán Viktor és Milo Dukanovic megbeszélésén kiemelt hangsúlyt kapott a koronavírus-járvány. Havasi Bertalan emlékeztetett: a védekezés során is megmutatkozott a két ország barátsága, jó együttműködése, hiszen Magyarország 50 ezer védőmaszkot, 2500 védőruhát és 10 ezer PCR-tesztet adományozott Montenegrónak.
A magyar miniszterelnök és a montenegrói államfő hangsúlyozta: csakis az oltásokkal lehet legyőzni a vírust, és csak az oltásokkal lehet újraindítani az országok gazdaságát. Ezért Orbán Viktor és Milo Dukanovic nagy eredménynek tartja az április végén született megállapodást a magyar illetve a montenegrói hatóságok által kiállított védettségi igazolványok kölcsönös elismeréséről, valamint a beutazási korlátozások eltörléséről a védettségi igazolvánnyal rendelkezők esetében.

MTI/Fotók: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi

ByeAlex cáfolta a drogügye fejleményeit

Droghálózatot vezetett a salgótarjáni nyugdíjas

Folytatódik a gyermekekről pornográf felvételeket terjesztő gimnazista ügye

Kettős vészhelyzet a Liszt Ferenc Repülőtéren: mentőautók lepték el a légi kikötőt

Újabb fejlemény a szolnoki gyilkosságról: beismerő vallomást tett az elkövető - Videón a letartóztatás